Életmód, Érdekes

11 tény a világból, amitől leesik az állad

Miért válaszolnak a nőtény szarvasok, ha egy emberi csecsemő sírását hallják? Miért felejtjük el néha, hogy hova indultunk, vagy hogy mit akartunk csinálni? Miért kellett II. Ramszesz fáraónak útlevelet csináltatni? Ki lopta el rendszeresen Viktória királynő fehérneműjét? Annyi a kérdés – a jó hír pedig az, hogy mi most meg is válaszoljuk mindet.

 

 

 




1. Minden embernek, legyen élő vagy holt, rendelkeznie kell útlevéllel, hogy Franciaországba utazhasson.

Ezért kellett az egyiptomi kormánynak útlevelet csináltatnia II. Ramszesz fáraó részére, amikor múmiáját Franciaországba szállították restaurálásra. Mindemellé pedig még a protokoll szerint megszabott, uralkodóknak járó tiszteletadásban is részesült, amikor a testét szállító repülőgép leszállt Párizsban.

 

 

 

2. Egy fiú, aki a Buckhingam palotában lakott, rendszeresen lopkodta Viktória királynő alsóneműjét.

1838. december 14-én egy éjjeli őr elkapott egy fiút a Buckhingam palota egyik szobájában. A fiú teljesen be volt borítva korommal, két pár nadrágot viselt, és amikor nyakon csípték, több darab női fehérnemű esett ki a zsebéből. Mint kiderült, a fiú a palotában bújkált, néha a bútorok mögé, máskor pedig a kéménybe rejtőzve nappal, éjszakánként pedig bebarangolta az egész királynői rezidenciát. Néha az uralkodói megbeszélések alatt az asztal alatt húzta meg magát, és kihallgatta a fontos államtitkokat. Amikor megéhezett, egyszerűen lement a konyhába és kiszolgálta magát, még a ruháját is a királyi mosodában mosta. Annyira ügyes volt, hogy egy évig nem jött rá senki, hogy a palotában lakik. Ez után az eset után még háromszor kapták el.

 

 

 




 

 

3. A köldökünk épp olyan egyedi, mint az ujjlenyomatunk.

Egy emberi köldökben mintegy 2,400 féle baktérium él, melyeknek több, mint a fele még ismeretlen a tudomány számára. Ezek a baktériumok minden ember esetében más összetételben keverednek, ez az ami tejesen egyedivé teszi a köldököt. Olyan esetről is van tudomásunk, amikor a tudósok egy olyan baktériumot találtak valakinek a köldökében, ami kizárólag csak a japán talajban fordul elő. A vizsgált személy soha nem járt Japánban, és semmilyen módon nem kapcsolódik az országhoz.

4. A nőstény szarvasok ösztönösen sietnek az emberi csecsemők segítségére, ha sírásukat meghallják.

Ennek a különös jelenségnek az az oka, hogy a kisbaba és a szarvasborjú sírása ugyanazon a hangfrekvencián mozog. Ez nagyon sok emlőssel ugyanígy van, beleértve az embert is. Ha meghalljuk egy kisbaba, kutya- vagy macskakölyök sírását, az agyunk azonnal reagál, és arra ösztönöz, hogy siessünk a kicsi segítségére – fajtól függetlenül.

A mentő -és rendőrautók szirénája is ugyanezt a frekvenciát használja, hogy felébressze az emberek védelmező ösztöneit, és segítségnyújtásra ösztönözzenek.

 

 

 

 

 

5. Oka van annak, hogy amint belépünk egy szobába, néha elfelejtjük miért is indultunk.

Pszichológusok szerint, amikor belépünk egy ajtón, egy úgynevezett “ajtó-hatás” nevű mechanizmus aktiválódik az agyunkban, mely arra hivatott, hogy az emlékeink különböző csoportjait elkülönítse egymástól. Tehát amint belépünk egy ajtón egy másik helyiség területére, az agyunk archíválja a gondolatokat, emlékeket, amik az előző helyhez kapcsolódnak és helyet csinál az új benyomásoknak, gondolatoknak. Hála agyunk ezen képességének, könnyedén váltunk egyik feladatról a másikra, illetve rendszerezzük az agyunk által “elmentett” információkat.

6. A hollók többet tudnak az igazságosságról, mint mi emberek.

A hollók szinte mindig összedolgoznak, és megosztják egymással a megszerzett zsákmányukat, mégpedig egyenlő részben. Ha a hollók rajtakapják valamelyik társukat, hogy többet vesz el, mint amennyi testvériesen járna, azonnal megszűnik a bizalmuk felé, és többet nem dolgoznak vele együtt.

7. Egyszer Julius Caesar-t kalózok fogták el az Égei-tengeren, akik 1400 font ezüstöt követeltek váltságdíjként (mintegy 600.000 dollár).

A feljegyzések szerint Caesar rettenetesen dühös lett, amikor meghallotta, hogy csak 1400 fontnyi ezüst a követelésük, mert úgy gondolta, ő ennél jóval többet ér. Ezért a váltságdíjat felemeltette a kalózokkal 3400 fontra. Amíg a rómaiak a pénzt próbálták összeszedni, Caesar játékokat játszott a kalózokkal, verseket olvasott és énekelt nekik, és alattvalóiként kezelte őket. Barátságos viselkedése ellenére mégis közölte velük, hogy miután kiszabadul, vissza fog térni, hogy megbüntesse őket. A kalózok valószínűleg nem hittek neki, de Caesar tartotta a szavát – miután kiváltották, összeszedte flottáját, visszatért a szigetre, ahol fogvatartották és kivégeztette a kalózokat. Saját ezüstje mellett pedig a kalózok többi kincsét is hazavitte magával.

8. A Fülöp-szigeteken van egy Matrioshka-tó.

A Fülöp-szigeteken található ez a tó, melyet a föld egyik legkülönlegesebb helyének tartanak. A Taal-tó Luzon szigetén fekszik,a tóban pedig található egy vulkanikus sziget, melyen egy újabb, Vulcan Point nevű kis tó van. Tehát ez egy tó a szigeten, ami egy tóban van egy másik szigeten.

 

 

 




 

 

 

7. Létezik olyan francia étel, amit úgy kell enni, hogy közben a fejünk le van takarva.

Ez az étel a kerti sármány nevű kistestű énekesmadárból készül. Először a kismadarat egy hónapig csak fügével etetik, majd brandy-be áztatják, és egészben sütik ropogósra nagy lángon, jó pár perc alatt. Ennek az ételnek a fogyasztása közben ajánlott fejünket letakarni egy textil szalvétával – egyesek szerint így jobban élvezhető az aromája, mások szerint pedig azért kell a szalvéta, hogy Isten elől elrejtőzzenek, mert egy ilyen csodálatos kis teremtést bűn megenni.

8. A londoni Tower-ben teljes munkaidős hollógondozók vannak.

A londoni Tower hollói egy fekete holló populáció, melyeknek Nagy-Britannia számára rendkívül fontos szimbolikus jelentése van. Ezért ezekről a madarakról az állam gondoskodik. Egy külön hollómester eteti őket, akinek emellett még az a dolga, hogy megvédje a madarakat az esetleges veszélyektől. Egy hollómester fizetése 31.900 angol font egy évben.

11. Japán tudósok olyan tűzjelző készüléket fejlesztettek ki, amely wasabi füst kibocsátásával figyelmezteti a hallássérült embereket a veszélyre.

A japán Air Water Safety Service nevű cég megalkotott egy olyan tűzjelzőt, ami hangjelzés helyett wasabi illatot áraszt, ezzel figyelmeztetve a hallássérülteket a veszélyre. Amikor a szenzor bekapcsol, az illatanyag szétárad a levegőben, ugyanakkor a szemet nem irritálja. Nagy segítség lehet ez a készülék azoknak az embereknek, akik a hangjelzéseket sajnos nem hallhatják.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?