Vannak emberek, akiknek nem feltétlenül kell április 1-jének lenni ahhoz, hogy megvicceljék kicsit a kollégáikat, barátaikat vagy csak úgy szimplán az embertársaikat. Ezzel persze semmi baj, hiszen ahogy a mondás is tartja: a humor az élet sója. A gond inkább ott kezdődik, amikor ezek a vicceskedő mókamesterek elvetik a sulykot és szintet lépve nemes egyszerűséggel seggfej válik belőlük…😜
1 A gyanútlan szemlélő azt hinné, hogy ez az édesapa a fia előadását videózza, de ha közelebbről megnézzük láthatjuk, hogy a kedves édesapa épp kosárlabda meccset néz a telefonján…😂

2 ,,Mint kiderült, a kollégám ebédszünet után hazament, de gondoskodott róla, hogy ne legyek egyedül. A trükkje olyan jól sikerült, hogy én délután 4-ig folyamatosan beszéltem hozzá és észre sem vettem a hiányát. Az igazán meglepő persze nem az, hogy órákon át egy papírdarabhoz beszéltem, hanem hogy megvoltam róla győződve, hogy válaszol is…”

3 Sose mondd el a barátaidnak, hogy halálosan félsz a pókoktól. Visszaélnek vele.

4 Mennyire utálhatják őt, akármerre jár… 😀

5 Reméljük, a szomszédok is vevők a poénra.

6 Egy kis kora reggeli munkahelyi szívatás. A slusszpoén persze az, hogy a két ajtó 130 méterre van egymástól… 😀

7 Hogyan rémiszd halálra a munkatársaidat, barátaidat.

8 ,,A repülőgépünk pilótája úgy döntött, hogy bemutatkozik az utasoknak és feldobja kicsit a hangulatot…”

9 Lehet ennyire elborult valakinek az elméje?! A jelek szerint igen… 😀

10 Vérbeli seggfej, le sem tagadhatná. Igen, ez a furgon hátulja…😂

11 A zuhanyfüggöny, amitől garantáltan mini-szívrohamot kap mindenki, aki belép a fürdőszobába.

12 ,,A kollégámat kirúgták a melóból, mert egy macskás fotót ragasztott a mikrohullámú sütőre.” – nem mindenki vevő a poénra… 😀

13 Nem akartak fizetni a feladott poggyászért… ¯_(ツ)_/¯

14 Sok munkahelyen ezért egy elbocsájtás lenne a jutalma, reméljük az ő főnöke vevő a poénra…😂

15 Milyen ember lehet az, aki még a saját papagáját is képes megszívatni?!😂

16 ,,A szomszédok moziba mentek megnézni az AZ című filmet. Ennél több pedig nem is kellett…”

17 Képzeld el, hogy halálosan félsz a pókoktól, éjszaka kibotorkálsz a WC-re, félálomban leülsz pisilni, majd mikor felnézel, ez a látvány fogad…

Nem akarom elkiabálni, de ennek a poénnak valószínűleg válás lett a vége…😂
18 Tuti tipp seggfejeknek: keverjünk egy kis adag wasabit a pisztácia jégkrémhez, majd kínáljuk meg vele a barátainkat. Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy hátradőljünk és élvezzük a showt.

19 ,,24 éves fiú vagyok. Nemrégiben két hétre elutaztam és megkértem a nővéremet, hogy vigyázzon a szobámra. Mikor visszaértem, ez a látvány fogadott…”

20 Menyire szívtelennek kell lenni, hogy valaki oda fel tegye azt a WC-papír tartót?!😂

21 Végezetül pedig egy kép, ami bizonyítja, hogy a seggfejeknek már a könyvtár sem szent… 😀
