Belföld, Hírek

ŐRÜLET: a Fidesz szerint új főváros kell az országnak

 
 
A Fidesz mindig is igyekezett burkoltan kommunikálni, hogy az a város jár jól, amelyikben kormánypárti a vezetés. Így vagy úgy, de tudtunkra adták, hogy ott történik csak igazán a fejlesztés, oda irányul Orbán Viktor óvó szeme, ahol az emberek hálásak a hatalomnak. Ezzel el is ültetik mindenkiben, hogy vigyázzon, hova húzza az x-et, ha jót akar a városának.
 
 
 
Ékes példáját látjuk ennek az alábbi eset kapcsán:
Hetedik magyarországi gyárát Debrecenben építi fel a Continetal csoport: a 100 millió eurós beruházás alapkövét hétfőn helyezték el a repülőtér melletti déli ipari övezetben. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára mérföldkőnek nevezte a beruházást, és a Fidesz számára példaként villogtatott kormánypárti fellegvár kapcsán azt is elmondta, hogy:
 

A VÁROSNAK KÖZÉP-, DE AKÁR MÁR RÖVID TÁVON IS, “AZ ORSZÁG MÁSODIK FŐVÁROSÁVÁ KELL VÁLNIA AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉN”.

Második fővárossá “kell válnia.” Mindez törekvés. Azt suttogják a fülünkbe: ha a Fideszre szavazol, fejlődik a város. A miheztartás végett mégis felhoznánk egy ellenpéldát a kormány üzenetére: Szeged szocialista vezetésű nagyvárosként ugyanúgy megállja a helyét, mint Debrecen. Azt sulykolni a magyarokba, hogy csak akkor lehet fejlődő lakhelyük, ha ott fideszes az önkormányzat, egyszerűen nem igaz.
 
 
 
Ne feledkezzünk meg arról, hogy az uniós beruházásokról nem Orbán Viktor dönt. Ahol szakértelemmel irányítják a települést, ott mindegy, “milyen színű” a polgármester. A Fidesz egyre inkább erősíteni fogja bennünk az önkormányzati választásokhoz közeledvén az ostoba tévhitet, miszerint félnünk kell, ha a városunkban nem a narancsot preferáljuk. A legjobb, amit tehetünk, ha minél több emberhez juttatjuk el az üzenetet, hogy ez egyszerűen nem igaz!
 
 
 

Köszönjük, ha Te is megosztod ezt a cikket!

 
 
 
 
forrás: pestibulvar.hu
 
 



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?