Autó, Életmód

10 őrült sofőr, akit sürgősen el kellene tiltani a vezetéstől

Autóvezetés közben számtalan olyan lehetetlennek tűnő pillanattal találkozhat az ember, amit ha nem a saját szemével látna, valószínűleg sosem akarna elhinni. Ennek hátterében legtöbbször a felelőtlen és végtelenül őrült sofőrök állnak, akik láttán az ember csak töri a fejét, hogy hogyan kaphatott jogosítványt egy ilyen ember. Bárhogy is, de megkapták, így pedig az alábbiakhoz hasonló félelmetes pillanatokkal „szórakoztatnak” bennünket az utakon.

 

 

 




 

1 Hogyan veszítsd el a matracod, törd el a kezed és okozz autó-balesetet egyszerre?!
2 Nyilván tökéletes alternatíva a negyedik kerék helyett.
3 ,,Vigyázat, jövök!”

 

 

 

 

 

4 ,,120 km/h-ával haladtunk az autópályán, mikor úgy döntöttem, hogy megelőzöm az előttem meglehetősen bizonytalanul haladó sofőrt. Mikor mellé értem, láttam, hogy a drágám késsel-villával eszik a tányérjából, miközben ráadásként még telefonál is.”
5 Nincs is jobb hely és idő egy könnyed regény olvasásra, mint a belső sávban 140-el száguldozva, előzés közben.




6 Szomorú látni, hogy létezik ilyen felelőtlen édesanya. Szerencsére ezúttal senkinek sem esett bántódása.
7 ,,A taxisom egy jegyzetet olvas “hogyan tanuljunk meg forgalomban vezetni” címmel. Aggódnom kellene?!”

 

 

 

 

 

 

8 Csak kifizetődött végül a sok évnyi Tetris-ezés.
9 ,,Először azt hittem, csak egy hátizsák…”
10 Gonosz vagyok, ha azt mondom, megérdemelte…?!

 

 

 

 

 

 

forrás

►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?