Belföld

Minden, amit a szombat esti tüntetésről tudni akart

Több tízezer résztvevőre számítanak a Mi vagyunk a többség! – Tüntetés a demokráciáért elnevezésű demonstráció szervezői. Az eseményen pártpolitikusok nem, közéleti szereplők viszont felszólalnak. Rendbontásra nem számítanak, viszont ha elegen lesznek, akkor egy elégedetlenségi mozgalmat indítanak. Minden, amit a szombati megmozdulásról tudni akart.

Kik szervezik a szombati tüntetést?
A demonstráció Facebook-oldalán öt szervezőt sorolnak fel, köztük van Gyetvai Viktor, a Függeten Diákparlament egyik vezetője és Homonnay Gergely, az ország legismertebb macskájának, Erzsébet Fenevadovának gazdája. A megmozdulás kitalálója Lányi Örs, 21 éves, médiaszakos egyetemista. Ő korábban úgy nyilatkozott, hogy a frusztráció és a csalódottság miatt hirdette meg az eseményt, de ő is meglepődött, hogy pár óra alatt több ezren jelezték a részvételüket.
Mik a demonstráció céljai?
A felvonulók hivatalosan a demokráciáért és a szabadságért mennek az utcára, de követelik még a szavazatok újraszámlálását, szabad sajtót és pártatlan közmédiát a gyűlöletkampány helyett, tisztességes választást és új választási törvényt, valamint azt, hogy az ellenzék álljon ki a többségért a demokrácia érdekében. Gyetvai Viktor lapunknak azt mondta,

az egyik legfontosabb követelés a szabad sajtó,

és az, hogy a közmédia mindenkit megfelelően tájékoztasson.

Gyetvai Viktor a diáktüntetésen is felszólalt. Fotó: Halász Nóra

 

Hány résztveőre lehet számítani?
Péntek délutáni állapot szerint az esemény Facebook-oldalán 33 ezren jelezték, hogy elmennek és 81 ezren érdeklődnek, a szám pedig folyamatosan nő. Könnyen összegyűlhet több tízezer ember, ami az utóbbi évek legnagyobb kormányellenes demonstrációját eredményezheti. Homonnay Gergely a Zoom.hu-nak azt mondta: életbevágóan fontos, hogy minél többen legyenek, mert ha nincs elég résztvevő, akkor „elbuktak”.
Mikor és hova menjek, ha ott akarok lenni?
A demonstrációt eredetileg vasárnapra hirdették meg, de mivel vidékről is sokan akarnak csatlakozni, változott az időpont. Aki tüntetni akar, annak április 14-én, szombaton este fél 6-kor lesz a gyülekező az Operánál. A résztvevők innen a napokban bekamerázott Alkotmány utcát is útba veszik, majd a Kossuth térig vonulnak.
Mi lesz a program?
Homonnay Gergely nem árult el minden részletet, de azt igen, hogy „színházi dramaturgokkal együtt felépített tüntetésre lehet számítani, ami teljesen más lesz, mint az eddigiek”. Gyetvai Viktor szerint látványos családbarát tüntetés lesz. A vonulás után biztosan lesznek beszédek, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján egy szűkebb mag a rendezvény után még a nyakába veszi a várost.

Még az sem elképzelhetetlen, hogy akkora tömeg gyűlik majd össze, mint 2014-ben, az internetadó elleni tüntetésen. MTI Fotó: Beliczay László

 

Megint politikusokat kell majd hallgatnom?
Nem. A szervezők meghívtak ugyan pártokat és politikusokat is, de ahhoz szigorúan tartják magukat, hogy ők nem állhatnak színpadra. Beszédek várhatók viszont a szervezőktől, civilektől és közéleti szereplőktől is, de Hernádi Judit színésznőn kívül más nevet még nem hoztak nyilvánosságra.
Az ellenzéki pártok azért ott lesznek?
Igen, méghozzá mindegyik: a Demokratikus Koalíció, az MSZP, az Együtt is jelezte már a részvételét, sőt Juhász Péterék pénzt is gyűjtenek majd, hogy vissza tudják fizetni a kampányra kapott pénzt. A szervezők Vona Gábort, a Jobbik lemondott elnökét személyesen is meghívták – igaz, emiatt többen is kijelentették már, hogy nem mennek.

A március 15-ei diáktüntetés után voltak kisebb rendbontások, most nem számítanak rá a szervezők. Fotó: Halász Nóra

 

Kell-e tartanom provokációtól?
A szervezők azt hangsúlyozzák, hogy békés tüntetés lesz és semmiféle rendzavarásra nem számítanak. A rendőrség is csak annyit közölt, hogy a szükséges erőkkel biztosítják a rendezvényt. Gyetvai Viktor azt mondta: “erős, de erőszakmentes” tüntetésre készülnek, és ugyan tudják, hogy sokan dühösek, egyáltalán nem támogatják a rendzavarást. Az utóbbi napok lejárató újságcikkeiből kiindulva azt nem zárják ki teljesen, hogy a kormányoldal részéről lesz provokáció.
Nem vagyok budapesti, máshol is tüntethetek?
Több vidéki városban: Debrecenben, Győrben, Nyíregyházán, Pécsen és Szekszárdon is lesznek szimpátiatüntetések a következő napokban. A külföldi városokban is tüntetnek az ottani magyarok, a többi között Párizsban, Londonban, Brüsszelben és Lengyelországban is. A pontos helyszínek ezen a linken találhatók.
Szombat este után hogyan tovább?
A szervezők ígérete szerint nem fog elhalni a kezdeményezés. Bár Gyetvai Viktor a Zoom.hu kérdésére úgy fogalmazott: azt túlzás lenne állítani, hogy mostantól folyamatosan demonstrációkat fognak szervezni, de abban biztosak, hogy

a szombati tüntetés csak a kezdet

meg kell mutatni, hogy van még tennivalónk.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?