Egyéb

Vajna Tímeát lesújtotta, amikor megtudta: többé nem látogathatják Andy Vajna sírját a kutyái

Budapest — Éveken át tilosban járt Vajna Tímea, és még csak nem is tudott róla! Kiderült ugyanis, hogy kisállatot egyik budapesti temetőbe sem lehet bevinni, ennek ellenére az özvegy rendszeresen látogatta kutyáival, macskáival a két éve elhunyt Andy Vajna sírját a Fiumei úti temetőben. Egészen mostanáig. Miután figyelmeztették az özvegyet a szabályozásra, ő is közzétette oldalán a felhívást, nehogy mások pórul járjanak.

 

 

 

 


– Kedves követőim! Sajnos, én sem tudtam, csak most szóltak, hogy a jelenleg hatályban lévő temetőszabályzat szerint kisállatot tilos a sírkert területére vinni, és ez minden fővárosi temető esetében is így van. Kérlek benneteket, hogy hagyjátok otthon kedvenceiteket – írta Instagram-oldalán Tímea.

– Timi szinte mindig vitte magával az állatokat, mert ahogy ő maga, Andy is nagy állatbarát volt, szinte családtagként szerette kedvenceit. Közösen neveltek macskát, kutyát, papagájt, de mind közül a legkedvesebb számára a berni pásztor, Rocky volt. Gazdája halála után sokáig a kerítés mellett ült, és várta, hogy hazatérjen. Timinek is sokat segített az állatok közelsége a gyászban, vigasztalták, és általuk még közelebb érezte magát elhunyt férjéhez – nyilatkozta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő közeli ismerős.

A néhai producer kedvence, Rocky (balra) Tímea szerint gyakran érezte elhunyt gazdája jelenlétét / Fotó: Instagram
A néhai producer kedvence, Rocky (balra) Tímea szerint gyakran érezte elhunyt gazdája jelenlétét / Fotó: Instagram

Korábban többször is osztott meg képet és videókat az állatokkal közös látogatásokról a Fiumei úti sírkertben.

„Andy ma lenne 76 éves. A héten kivittem Hozzá a kedvenc kutyusait. Rocky nagyon érezte a jelenlétét… Mindig vigyáz Ránk. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá…” – írta az özvegy néhai férje tavalyi születésnapján.

A több mint két éve elhunyt Andy Vajna﷯ma is hiányzik özvegyének / Fotó: Pozsonyi Zita
A több mint két éve elhunyt Andy Vajna﷯ma is hiányzik özvegyének / Fotó: Pozsonyi Zita

 

 

 

 

A Blikk megkereste az özvegy családját, amely a távollétében vigyáz a kutyusokra, Tímea ugyanis csak a két macskáját, Chanelt és Simbát tudta kivinni magával Los AngelesbeTímea szülei, húga, Palácsik Lilla és sógora, Visváder Tamás szokta sétáltatni a kutyákat.

– Nem tudtunk erről, mi is csak az Instagramon értesültünk Timi oldalán az ügyről – mondta kérdésünkre Visváder Tamás, az özvegy sógora.

Tímea Los Angelesben is bevitte a sírok közé kedvenceit, ott a macskákat / Fotó: Instagram
Tímea Los Angelesben is bevitte a sírok közé kedvenceit, ott a macskákat / Fotó: Instagram

A Fiumei úti sírkert honlapján egyértelműen olvasható a tiltás, kutyát és macskát bevinni nem lehet.

„A sírkertbe állatot bevinni tilos. Ezen tilalom nem vonatkozik a segítő kutyára” – áll a tájékoztatásban.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?