Celeb / Híresség

Kajdi Csaba beszólt az elpaterolt balatoni kisboltjukat sirató Ördög Nóráéknak

Az már tudvalevő volt korábban is, hogy Ördög Nóra nem éppen Cyla szíve csücske.

 

 

 




 

Ahogy azt már korábban megírtuk, a Nánási-Ördög házaspár vasárnap bejelentette, hogy a szerelemprojektjükként definiált Nekem a Balaton nevű kisboltnak el kell költöznie, miután a pihenőövezet lakói megelégelték a megnövekedett forgalmat és az eddig nyugodalmas környéken hemzsegő tömeget. Ezért a sztárpár azt a döntést hozta, hogy kisboltjukat átköltöztetik egy másik, felújításra váró üzlethelyiségbe.

Ez a hír Kajdi Csaba, Instagram alteregója nevén Cyla füléhez is eljutott a hír és szokásosan a véleményét is elmondta.

Jajj, én nagyon szomorú vagyok, én nem is tudom, most mi lesz! Gonosz akarattyaiak elűzték Nóriékat, de akkor a körforgalomnál tali! Ott is lehet majd 800 forintos kakós csigát enni! Komolyan mondom, most már én is eljutok a Nekem a Balatonhoz idén

– mondta jócskán ironikus hangvételben Cyla.

A Bors azzal a kérdéssel kereste meg Kajdit, hogy szerinte milyen módon kéne kárpótolnia az akarattyai önkormányzatnak Ördög Nóráékat.

Szerelemből csinálták, nincs ebben anyagiasság. Nem ildomos ilyenre gondolni sem az ő esetükben

– válaszolta Clya, de illedelmességből azért hozzátette azt is, hogy sajnálja a történteket.

 

 

 

 

forrás: noizz.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?