Belföld, Hírek

Gyurcsány Ferenc felhívta Szájer Józsefet

Gyurcsány Ferenc hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt, ahol a Demokratikus Koalíció elnöke egy ponton Jóskának nevezte a brüsszeli orgiáról menekülőben lebukó Szájer Józsefet. A műsorvezető, Rónai Egon rákérdezett, hogy ennyire közvetlen viszonyban van-e a volt miniszterelnök a távozó európai parlamenti képviselővel.

 

 

 




 

Gyurcsány erre azt mondta, hogy nem, de miután Szájer bejelentette kilépését a Fideszből, megszerezte a telefonszámát, és megkért valakit, jelezze neki, hogy keresni fogja. Így is tett, ez volt az első – Gyurcsány szerint „tök normális, emberi” – beszélgetésük.

Elmondtam neki, hogy eddig voltunk ellenfelek, de innentől már más  a viszony. Szerintem ez a normális. Szájer József már nem politikus, már nem bántjuk

– nyilatkozta Gyurcsány, aki nem árulta el, hogy a szerinte immáron magánember Szájer hogyan reagált a hívására.

A teljes képhez tartozik, hogy a DK a Szájer-ügyet azért nem engedte el, a parlamentben a többi ellenzéki párthoz hasonlóan képviselőjük, Vadai Ágnes is arról kérdezte a miniszterelnököt, a politikust zsarolhatónak, az esetet pedig nemzetbiztonsági kockázatnak minősítve.

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?