Hírek, Külföld, Sport

Meghalt Diego Maradona

60 éves korában meghalt Diego Armando Maradona, írja a Clarín. Az argentin lap értesülései szerint szívrohamot kapott a világbajnok labdarúgó a Tigre város közelében lévő otthonában szerda reggel. Halálhírét az argentin szövetség is megerősítette.

 

 

 




 

Maradonát az elmúlt időszakban többször is kórházban kezelték, november elején depressziója miatt szorult egészségügyi ellátásra, majd egy vérrögöt találtak az agyában, ami miatt műteni is kellett. A beavatkozás után saját orvosa napokig nem engedélyezte neki a korház elhagyását, mert alkoholfüggősége miatt súlyos elvonási tünetek jelentkeztek nála.

Maradona minden idők egyik labdarúgója volt, a pályán úgy látott, ahogy csak kevesen, a passzai és a cselei is különlegesek voltak. 1960-ban született Lanúsban, de Buenos Aires egyik külső kerületében nőtt fel. Nyolcévesen figyeltek fel a tehetségére, majd miután az Arentinos Juniors utánpótlásába került, labdaszedőként szórakoztatta a nézőket. A felnőttcsapatban tíz nappal a 16. születésnapja előtt mutatkozott be, öt szezon alatt 1976 és 1981 között 167 mérkőzésen 116 gólt szerzett, ezt követően vitte el a Boca Juniors – két góllal debütált, a szezon végén pedig bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal.

Az 1982-es világbajnokság után igazolta le a Barcelona akkor világrekordnak számító 7,6 millió dollárért. 1983-ban kupát és szuperkupát nyert a katalán csapattal, majd 1983-ban júniusában olyna teljesítményt nyújtott egy El Clásicón, hogy a történelem során először a Real-szurkolók megtapsoltak egy barcelonai játékost a Santiago Bernabéu Stadionban.

A barcelonai időszakában betegség és bokatörés is hátráltatta, majd egy botrányba fulladt kupadöntőn verekedésbe keveredett. Ugyan csak két szezont töltött el Barcelonában, 58 mérkőzésen 38 gólt szerzett és három kupát nyert a csapattal.

 

 

 

Legendává viszont Nápolyban vált.

1984 nyarán 75 ezer néző előtt mutatták be a Napoli-drukkereknek, az olasz klub is rekordot jelentő 10,5 millió dollárt fizetett érte. Valóságos Maradona-kultusz alakult ki Dél-Olaszországban, miután a támadó a csapat története során Scudettóig vezette a Napolit (1987-ben majd 1990-ben is), illetve Olasz Kupát, olasz Szuperkupát és UEFA Kupát (1988) nyert a nápolyiakkal.

Míg a pályán sikeres volt, közben a helyi maffiával került szoros kapcsolatba és Olaszországban alakult ki kokainfüggősége is. Droghasználat miatt eltiltották 15 hónapra, 1992-ben hagyta el a Napolit.

Karrierje végén játszott még Sevillában, majd hazatért Argentínába a Newell’s Old Boyshoz, majd a Boca Juniorsban fejezte be. 1997-ben vonult vissza.

91-szer lépett pályára az argentin válogatottban, amelyet 1986-ban világbajnoki aranyéremig vezetett, őt választották a torna legjobb játékosának. Öt góllal zárt, a negyeddöntőben és az elődöntőben is duplázott. Az Anglia elleni mérkőzésen szerzett mindkét találata emlékezetes volt: előbb kézzel ütötte a labdát az angolok kapujába, amire később azt mondta, Isten keze volt, majd a saját térfeléről indulva cselezett le mindenkit, ezt később az évszázad góljának választották.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Pelével együtt az évszázad labdarúgójának választotta.

Visszavonulása után edzősködött is, igaz, abban már kevésbé volt sikeres. Volt az argentin válogatott szövetségi kapitánya, haláláig a Gimnasia de La Plata vezetőedzője volt.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?