Belföld, Hírek

Szijjártó Péter szerint pártvezetőként és emberként is kudarcot vallott az Európai Néppárt elnöke

A külügyminiszter keményen beszólt Donald Tusknak. Szijjártó szerint elfogadhatatlan korcsnak nevezni a magyar demokráciát.

 

 

 




 

Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke kudarcot vallott pártvezetőként és emberként is – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap közösségi oldalán.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, érti, hogy Donald Tusknak nehezére esett, hogy kiszorult a lengyel belpolitikából, nem tud visszakerülni, és frusztrálja a lengyel és a magyar kormány „nemzeteink sok évszázados testvériségén alapuló” jó együttműködése.

Azonban hangsúlyozta: elfogadhatatlan korcsnak nevezni a magyar demokráciát. Ezzel Donald Tusk a magyar nemzet teljesítményét vonja kétségbe, a magyar nemzet ugyanis egész történelme során, egészen harminc évvel ezelőttig harcolt azért, hogy szabadságban és demokráciában élhessen – írta.

Hozzátette: Donald Tusk számára adott volt a lehetőség, hogy bizonyítson, ő azonban a legnagyobb európai pártcsalád vezetőjeként semmit nem tett azért, hogy az európai emberek könnyebben vegyék a világjárvány nyomán előállt egészségügyi és gazdasági kihívásokat.

Donald Tusk egyetlen lélegeztetőgép beszerzéséhez vagy egyetlen európai munkahely megvédéséhez sem nyújtott segítséget. Donald Tusk kudarcot vallott. Pártvezetőként és sajnos emberként is. – véli Szijjártó Péter.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.


 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyaroszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?