Életmód

Mitől szellentünk büdöset? Ez az 5 dolog okozza:

Akárhogy is próbáljuk tagadni, bizony mindannyian eregetünk néha. Igen, még a lányok is! Ezen azonban nincs semmi szégyellni való, mivel ez az emésztés természetes része. A bélrendszerben termelődő gáznak távoznia kell a szervezetünkből, ellenkező esetben ugyanis nagyon fájdalmas következményekkel jár.

 

 

 

Emésztésünkben baktériumok vesznek részt, amik az általunk elfogyasztott ételeket dolgozzák fel és ennek a mellékterméke a gáz. Kevesen tudják, de a bélgáz kilencvenkilenc százaléka bizony szagtalan. Főként hidrogénből, szén-dioxidból és metánból áll, de kisebb mennyiségben található benne nitrogén és oxigén. A bélgáz kellemetlen szaga összefügg a kis mennyiségben jelen lévő vegyületekkel.

Egy egészséges ember esetében napi szinten fél-másfél liter bélgáz termelődik, ez pedig naponta 8-20 pukit jelent. Persze ezek az arányok nagyban annak a függvényei, hogy mit fogyasztunk. Az ugyan természetes, hogy mindannyian eleresztünk egy-két pukkantást, ám korántsem mindegy, hogy mikor és hol tesszük ezt. Nagy társaságban egyenesen illetlenség és persze rendkívül kínos is, hiszen nemcsak mi, hanem mások is szagolják azt, ami belőlünk kijött.

Előfordul azonban, hogy a normálisnál sokkal többet és förtelmesen büdöset szellentünk, amelynek hátterében komoly dolgok állnak. A gáz része emésztőrendszerünknek, amibe beletartozik a gyomrunk, a vékony-és vastagbelünk, valamint a végbél. A gáz gyűlik a szervezetünkben akkor is, amikor nyelünk és a nem megfelelően megemésztett szénhidrátok következtében is képződik.

Konkrétan mi okozza a büdös, elviselhetetlen bélgázt?

Ha ültél már repülőn, akkor valószínűleg neked is feltűnt már, hogy a gázok több kísérletet is tesznek arra, hogy elhagyják testünket. Egy kutatás szerint ennek oka a magas légnyomás, ami puffadást okoz.

Az egészséges étkezés nagyon fontos, de azt tudnunk kell, hogy nem tudunk minden ételt megemészteni. Gondolj csak a kukoricára, ami ugyanúgy jön ki, ahogy bemegy. Valójában arról van szó, hogy az emésztés a vékonybelünkben történik, de amit ott nem tudunk megemészteni az átkerül a vastagbelünkbe, ahol már nem történik lényeges emésztés. Bármilyen furcsán hangzik az irtózatos szagú pukik fő oka az egészséges ételekben rejlik. Zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák és a hüvelyesek is képesek elviselhetetlen szagú bélgázokat produkálni. Továbbá vannak olyan zöldségek, mint a hagyma, a brokkoli, a karfiol, a káposztafélék, amik mind-mind szénhidrátot, azaz raffinózt tartalmaznak, amit sem a gyomrunk, sem pedig a vékonybelünk nem képes megemészteni.

A gázok két helyről erednek. Az egyik a vastagbél, a másik pedig az emésztőrendszeren megy keresztül, vagyis ez az a gáz, amit lenyelünk. A levegőnyelés, az aerófágia a túl gyors étkezéstől, a szénsavas italoktól vagy éppen a rágózástól is lehet.

A büdös gázok a tápanyagok felszívódásának nehézségei miatt is keletkezhetnek. Mivel egyikünk szervezete sem egyforma, különbözőképpen reagálunk az ételekre. A legtöbb embernél nagy szerepet játszik a laktóz és a szénhidrátok cukra.

A kellemetlen szagú bélgáz azonban jelezhet valami sokkal komolyabbat is. A pukizás mennyisége és minősége mindennap változik, de ennek ellenére orvoshoz kell fordulnunk, ha túl hosszú ideig szellentünk, felpuffadunk, esetleg hasmenésünk vagy székrekedésünk van. A sűrű és büdös puki ugyanis komoly egészségügyi problémákra hívja fel a figyelmünket. Ilyen például az IBS, vagyis az irritábilis bél szindróma vagy a cöliákia, ami tulajdonképpen a glutén-és lisztérzékenységet jelenti.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?