Celeb / Híresség

Gáspár Győző elárulta: lesz új Győzike show

Elmondta azt is, hogy ha minden jól megy, még idén elindul az új ValóVilág.

 

 

 




 

Gáspár Győző a Partizán című műsorában járt, ahol egy közel 1 órás interjút adott. A celeb saját elmondása szerint nagyjából két évig tervez még médiaszereplést, aztán nyugodtan akar élni, remélhetőleg sokat unokázva – idézte a műsorból a 24.hu.

Az interjúból többek között kiderült, hogy lesz új Győzike show, illetve az is, hogy valószínűleg még idén elindul az új ValóVilág. A reality háttérműsorának vezetője is Gáspár Győző lesz.

„2021 februárjában én befejezem a ValóVilágot, sőt, már a ValóVilág előtt elkezdjük az új Győzike show-t forgatni” – mesélte a televíziós személyiség.




 

Interjú Gáspár Győzővel

Gáspár Győző 2004-ben még nyilvánosan kiállt a rasszizmus ellen, amikor egy talkshowban a karrierje elején járó Toroczkai Lászlóval vitatkozott. Nem sokkal ezután lett országosan ismert, annak köszönhetően, hogy – a családjával együtt – eljátszotta a saját karikatúráját egy reality-ben, milliós tömegeket szórakoztatva a produkcióval. A Győzike Show a mai napig a magyar tévétörténet egyik legsikeresebb műsora.Mit gondol róla utólag a címszereplő? És milyen hatása volt a műsornak arra, ahogy a többségi társadalom a romákról gondolkodik?Ha nem csak a szerkesztett verziót szeretnéd megnézni, hanem a teljes verzió is érdekel, akkor csatlakozz be a patronálóink közé!https://www.patreon.com/partizanpolitikaHa azonnal értesülnél a legfrissebb videóinkról, iratkozz fel a csatornánkra: https://bit.ly/35qa5gTNem tudod nézni? Mostmár hallgathatod is: https://open.spotify.com/show/18YmaCQyMXaWVPu24eOSniKövess minket Instán! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz! https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo"

Közzétette: Partizán – 2020. október 2., péntek

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?