Celeb / Híresség

„Gennyesen fröcskölő fekélyes sebnek” nevezte Dér Henit Czutor Zoltán a Nyerő Párosban

A Belmondo frontembere szerint az énekesnőből felé és felesége felé áradó ellenszenv miatt nem tudtak jól teljesíteni a közös játékban.

 

 

 

 


Czutor Zoltán és felesége, Zsanett estek ki a Nyerő Páros című sztárrealityből a hétfői adásban, a pár szerint pedig ez egyértelműen Dér Heninek volt köszönhető.

Az énekesnő ugyanis megharagudott Czutorékra, amikor ők az első szimpátiaszavazáson nem mellettük álltak, hanem az először kiesett Szalay Bencére és barátnője maradására voksoltak. Azért érezte ezt csalódásnak, mert a játék elején úgy tűnt, szimpatizálnak egymással a házaspárral, Heni ráadásul régről ismeri Czutor Zolit. Az első szavazás óta azonban az énekesnő többször is hangot adott annak, hogy csalódott a Belmondo énekesében és párjában.

A hétfői adás játéka során Dér Heni és párja és Czutorék voltak az utolsó két páros, amit az összes többi játékos is sorsszerűnek tartott. Mivel döntetlen lett az állás, a kevesebb pénz döntött, így Czutorék kerültek a veszélyzónába. Ők pedig egyértelműen annak tudták be ezt és azt, hogy elveszítették a játékot, hogy Dér Heniék minden negatív kérdésnél őket jelölték be válasznak, ezért nem tudtak egymásra fókuszálni.

Amikor a játék után Járai Mátéval és Járai Kírával megbeszélték a történteket, Czutor Zoltán így jellemezte kolléganőjét:

„Egy gennyesen fröcskölő fekélyes seb a Dér Heni, és semmi más. Mert nem tudja elengedni azt, hogy én ellene szavaztam” – mondta az énekes.

Végül a Puskás Peti-Dallos Bogi párossal szemben elveszítették az esti szimpátiaszavazást is, ezért nekik kellett távozniuk a villából. Dér Heni ennek láthatóan örült is.

Így zajlott a szimpátiaszavazás a hétfői adásban:

 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?