Belföld, Hírek

Orbán: Nagyon sok pénzt hagytunk a vállalkozóknál, az egész világon nem nagyon látok erre példát

Két nagyon fontos hírre ébredtünk ma reggel, az egyik, hogy 960 fertőzöttnél mutatták ki a koronavírust, a másik, hogy az egyik nagy nemzetközi hitelminősítő intézet felminősítette Magyarország hitelképességét, indította Gönczi Gábor a Tények exkluzív interjúját Orbán Viktorral.

 

 

 




 

Az egyik szemünk sír, a másik nevet, nekünk, átlagembereknek.

– tette hozzá Gönczi, amire Orbán úgy reagált, hogy:

Nekem az egyik jobban sír, mert a gazdaságot helyre lehet hozni, de az életet nem lehet visszahozni.

Orbán azt mondta, hogy a járványnak a felszálló ágában vagyunk, szerinte a helyzet nehéz, az egészségügyre és az oktatásra nagy nyomás nehezedik most és a következő honapokban is.

Orbán Viktor azt mondta, azért is más a védekezés, mert közelebb vagyunk ahhoz, hogy legyen vakcina.

Most sem tudom önnek a ki nem mondott kérdését megválaszolni, hogy mikor lesz vakcina, de közelebb vagyunk hozzá.

– mondta Orbán Viktor Gönczi kérdéseit kritizálva.

Brüsszelben szerinte úgy számolnak, hogy legkésőbb a következő év közepén lesz vakcina, de az amerikaiak szeirnt még idén meglesz.

Hát ez óriási hír miniszterelnök úr, ezt leírva még nem láttuk, ezt ön hozta el nekünk.

– reagált erre Gönczi Gábor. Egyékbként mindkettőről írtak már, és  Orbán is azt mondta, hogy az amerikai elnök már beszél erről a kampányban.

A helyzet problémás, mert Donald Trump inkább szeretné, hogy legyen vakcina 2020-ban, sőt, akár a novemberi választás előtt, de erre a hivatalos amerikai szervek kevés esélyt látnak. Sőt, kifejezetten komoly botrányok vannak abból, hogy Trump a saját újraválasztása érdekében folyamatosan beleszól a vakcinák gyártásának időrendjébe, és sürgeti, hogy minél gyorsabban intézzék el a teszteket.

A nyár nagy csábító, nagy kerítő, de a tél lehűti a kedélyeket, az emberek most sokkal inkább betartják a szabályokat.

– mondta a miniszterelnök arra, hogy mennyire tartjuk be a védekezés másik fontos elemeit, a korlátozó szabályokat.

Orbán azt mondja, hogy ő járja a kórházakat, és nehéz az orvosoknak és a nővéreknek, de van mindenhol mindkettőből, és van elegendő eszköz is. Szerinte a legnehezebb az ember, ilyenkor átcsoportosítani kell, ilyenkor senki sem boldog. Azok sem, akit másik városba küldenek, meg azok sem, akiknek új embert kell betanítania. Szerinte ennek ellenére ez a megoldás, mert lépcsőzetes terv van.

A miniszterelnök szerint egyébként több ember dolgozik most Magyarországon, mint májusban, és ezt isteni segítségnek tekinti.

Miniszterelnök, én egy pesti fiú vagyok, azt látom, hogy az országban sok helyen mintha normális mederben telne az élet, de Budapesten nem ez van

– teszi fel a kérdést Gönczi Orbánnak, aki szerint az a baj, hogy Budapest üzleti modellje az, hogy külföldi turisták utaznak ide. Erre azt a megoldást látja, hogy a magyarok menjenek Budapestre vidékről.

Nagyon sok pénzt hagytunk a budapesti vállalkozóknál, az egész világon nem nagyon látok erre példát.

– mondta a miniszterelnök, aki utána pontosította, hogy a hitelmoratóriumokra gondolt.

Ön apukaként, nagypapaként, szülei gyermekeként hogyan élte meg ezt az időszakot?

– tette fel a kemény kérdést Gönczi Gábor.

Én március-áprilisban azért aggódtam

– válaszolta Orbán Viktor, akinek még a majdnem százéves nagymamája is él, és az édesapja is majdnem nyolcvan éves. Szerinte az lett volna katasztrófa, ha kiderül, hogy a vírus a gyerekekre is közvetlenül veszélyes

Családapaként, ha pánikba nem is estem volna, mert azt kizárj a munkaköröm, de nagyon nehéz lett volna

– zárta a beszélgetést Orbán Viktor.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?