Belföld

Gulyás Gergely: „Mindenki magyar, akinek Trianon fáj”

„A legbátrabb falu címet viselő Vas megyei község Kercaszomor ékes példája annak, hogy néha a reménytelennek tűnő küzdelem megvívása is győzelemre vezethet és hozhat eredményt” – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, amikor felavatta a település centenáriumi emlékművét, amelyet az 1920-ban indított honvédő fegyveres felkelés emlékére állítottak.

 

 




 

Gulyás Gergely ünnepi beszédében úgy fogalmazott: vannak helyzetek, amikor küzdelem nélkül nem lehet megmaradni, amikor bátorsággal és elkötelezettséggel reménytelennek látszó helyzeteket is megfordíthatunk, különösen akkor, ha az igazság a mi oldalunkon áll.

Ilyen helyzet volt az is, amikor egy kis falu lakói 1920 augusztus elején vállalták a fegyveres harcot a sokszoros túlerővel szemben, és noha a harcban nem győzhettek – hihetetlen módon és váratlanul – a Trianoni békediktátum ellenére is sikerült kivívniuk, hogy továbbra is Magyarországhoz tartozhassanak – mondta

Hozzátette: Trianon évszázados szabadság problémát jelentett Magyarország számára és folyamatos küzdelmet az elcsatolt területeken élő magyarok jogainak és nemzeti identitásunk megőrzése érdekében. „Mindenki magyar, akinek Trianon fáj” – jelentette ki Gulyás Gergely, hangsúlyozva, hogy a kis falu bátorsága, csakúgy mint Balassagyarmat, a hűségfalvak és népszavazással Magyarországon maradt Sopron példát és  hitet adott az egész országnak.

 

 

 

 

Bazaltkőből formált – emlékművön a fegyveres felkelés 25 résztvevőjének nevét örökítették meg.

Szomorócot és Kercát 1920. augusztus 1-jén az antant által meghatározott demarkációs vonalat megsértve megszállták a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság csapatai, akikkel a helyi lakosság a határőrökkel közösen fegyveresen vette fel a küzdelmet. A megszállók többszörös túlerőben voltak, ezért a felkelést órákon belül leverték, a részvételt pedig megtorolták. Ezután a határmegállapító bizottság úgy döntött, hogy Szomorócot vissza kell adni Magyarországnak, a megszállók kivonultak, a község pedig 1922. február 9-én ismét csatlakozott Magyarországhoz.

Példamutató helytállásukért és bátorságukért Kercaszomor községnek és lakóinak az Országgyűlés 2008. október 27-én egy emléktörvényt alkotva ítélte oda a Communitas Fortissima, vagyis a legbátrabb falu címet.  (MTI)

 

 

 

 

forrás: 444.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?