Hírek

Koronavírus: ezért lehetnek veszélyesek az ültetett koncertek is – videó

Veszélyes az ültetett koncertek megtartása is járványügyi szempontból – sürgősségi szakorvos mondta ezt az RTL Híradónak. Például az Apostol együttes nagykoncertjét éppen ezzel az indokkal megtartják, és koncertek nélkül, de megszervezik az egyik egri borfesztivált is.

 

 

 




 

Az egri Bikavér Ünnep elnevezésű gasztronómiai fesztivált idén is megtartják, de nagyobb zenei programokat nem szerveznek, miután csütörtökön kiderült, hogy továbbra sem lehet 500 fősnél nagyobb zenés-táncos rendezvényt tartani. A szervezők szerint mivel nem lesznek nagyobb koncertek, a szigorítás nem vonatkozik rájuk.

Ugyanígy döntöttek az Apostol telt házas Aréna koncertjének szervezői is. Ők arra hivatkoztak, hogy a szabályok szerint olyan eseményt, amelyre ülőjegyet váltanak zárt térben is létszám korlátozás nélkül meg lehet tartani.

Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a szabályokat betartva mindkét rendezvény megtartható, azonban érdemes előtte egészségügyi szakértőkkel konzultálni.

Sziget Fesztivál vezetője szerint felesleges kiskapukat keresni a jogszabályban ilyen járványügyi helyzetben. „Az én megítélésem szerint ezek felelőtlen gondolkodásra vallanak” – mondta Kádár Tamás. Ők éppen ezért mondtak le idén minden zenei rendezvényt, vállalva, hogy a szervezők és a fellépők is elesnek a bevételeiktől.

 




 

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?