Celeb / Híresség

Nemrég szakítottak, most áll a bál a magyar sztárpár között

Aurelio és exe, Dominika nemrég még az esküvőjükre készültek. Most pedig megy az adok-kapok közöttük.

 

 

 




 

Komoly vita alakult ki Aurelio és egykori menyasszonya, Dominika között. A fiatal lány még tavasszal bontotta fel a jegyességet az egykori valóságshow-szereplővel, miután évekig se veled, se nélküled kapcsolatban éltek egymással. Most Dominika az Instagram-oldalára töltött fel két érdekes bejegyzést, az egyik egy Aureliótól kapott üzenet, a másik pedig a lány véleménye a szakítással kapcsolatban.

„Szétszakítottad a szívemet Dominika. Nagyon megvisel, hogy elmentél. Köszönöm, hogy nem tudlak még felhívni se. Most padlóra tettél. Elérted. Esküszöm. Nem vagyok már az, aki voltam” – olvasható Aurelio üzenete, aki ezt követően még az eljegyzési gyűrűt is visszakérte exétől. Ám nagyon úgy tűnik, Dominikát egyáltalán nem hatották meg Aurelio szavai, sőt.

 

 

 

 

 

„Utoljára mondom: hagyj békén! Ennél lejjebb már nem süllyedhettél” – fogalmazott Dominika, aki hozzátette, öt évig tűrte a megaláztatásokat Aurelio miatt, és ebből lett végleg elege.

 

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?