Belföld, Hírek

Újabb részletekre derült fény – Megszólalt a pátyi boncmester fia: ezért vihette haza az édesapja az emberi maradványokat

A fia szerint 100 milliós adóssága és összeomlott élete miatt vihette haza a pátyi boncmester otthona kertjébe az amputált végtagokat, amelyeket a problémái miatt nem tudott időben elvinni a megfelelő helyre.

 

 

 




 

Mint azt a Blikk is megírta, nemrégiben besurranó tolvajok buktatták le azt a boncmestert, aki emberi maradványokat hordott haza munkahelyéről pátyi otthonának kertjébe. A bűnözők a lebukásuk után elszörnyülködve mesélték a rendőröknek, miféle borzalmakat láttak az ingatlanban. Az amputált emberi végtagokat vödrökben és fekete zsákokban találták meg a házkutatás során, s úgy tudni, a hatvan év körüli R. Dénes legalább 30 éve dolgozik boncmesterként. Bár a rendőrség nem indítványozta a férfi őrizetbevételét, a nyomozók lázasan dolgoznak az ügy felderítésén.

Arról, hogy R. Dénes miért vihette haza a maradványokat, a fia nyilatkozott.

– A végtagokat el kellett volna szállítania megsemmisítésre, de azonnali hatállyal kellett költözködnie Pátyról. Minden borult az életében, a pénzt pedig pakolászta össze-­vissza, és megpróbálta úgy intézni, hogy jusson is, maradjon is – kezdte a Borsnak a volt boncmester fia.

– Apámat megnyomorították, ellehetetlenítették, ő pedig megpróbált a helyzetéből kievickélni. Apa anyagilag teljesen padlóra került. 2007-ben elveszítette az autóját, bebukta a lakáshitelét, tehát gyakorlatilag mindene odaveszett. Hatvan felett jár, így még száz évig kellene élnie, hogy a nyugdíjából vonni tudják a hiteltartozását. Annak idején húszmillió forintot vett fel, de a pénzintézet már százmilliót szeretne visszakapni.

 

 

 

A boncmester fia hozzátette: R. Dénes egy fővárosi klinika boncmestereként dolgozott, ám egyetlen tollvonással elvették az állását. Azt mondták, megszűnt a pozíciója, de aztán mégis felvettek egy másik dolgozót. Bár az apjának van bejelentett lakcíme, az is elképzelhető, hogy hajléktalan lesz.

– A munkája mellett közel húsz évig sikeresen vezette a halottszállításra, illetve az amputált testrészek megsemmisítésre vitelére szakosodott vállalkozását, nem volt semmi problémánk. Amikor összecsaptak a feje felett a hullámok, valamiért nem vitte el időben a végtagokat a megfelelő helyre – magyarázta a lapnak a boncmester fia, akinek a testvére, Dóra szerint egy fontos dolgot figyelembe kell venni az ügy kapcsán.

– Az apám szakmájában dolgozók számára egy emberi végtag ugyanolyan tárgy, mint nekem, aki egy cipőboltban dolgozom, egy női szandál. Muszáj magukat érzelmileg távol tartaniuk a munkájuktól, hiszen máshogy nem tudnák azt elviselni – szögezte le Dóra.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?