Életmód

20 ember, akik úgy döntöttek, hogy csak egy dolgot változtatnak meg magukon, de így is drasztikus lett az eredmény

A 80-as években az sem volt ritka, hogy valaki teljesen eltávolíttatta a szemöldökét. Akkoriban a szemöldöknek hajszálvékonynak kellett lennie, ám azóta (szerencsére) nagyot fordult a világ. Ma már sokkal inkább a természetességről szól minden női trend, és a szemöldök sem kivétel ez alól. Most olyan emberek fotóit gyűjtöttük össze, akik nem féltek megmutatni a nagyvilágnak, hogy mennyit változott a szemöldökük az évek során, és nem féltek nevetni egy jót a régi, sok esetben egyenesen borzalmas szemöldökeiken.

 

 

 

1 ,,Az emberek hernyónak hívták a szemöldököm.”

2 ,,13 és 31 évesen.”

3 ,,Készítettem egy kollázst, hogy bemutassam a -40 kilós fogyásom, de rájöttem, hogy a szemöldököm is jelentősen feljavult.”


4 ,,Előtte és utána, hogy rájöttem, a szemöldökömön sürgősen javítanom kell.”

5 ,,Az első fénykép 6 évvel ezelőtt készült, az alsó fotó ma.”

6 ,,10 év telt el. Gondolod, hogy előnyömre változtam?”

7 Egy jó szemöldök radikálisan képes megváltoztatni az arcunk felépítését.



8 ,,15 évesen és 19 évesen. 16 évesen elkezdtem odafigyelni a szemöldökömre és harcolni a pattanások ellen.”

9 ,,Hosszú utat jártam be, és köszönöm az internetezők őszinte véleményét, sokat segítettek, hogy az előnyömre változzak.”

10 ,,Rájöttem, hogy a szemöldökeim túl messze vannak egymástól, ezért abbahagytam a szedésüket.”

11 ,,Régen borotváltam és ritkítottam a szemöldököm.”

12 ,,Több év telt el a két kép között.”

13 ,,Az átalakulás 2 évbe telt, és már sokkal jobban érzem magam, hogy nem húzom ki a szemöldököm.”

14 ,,19 és 28 évesen. Nem is tudom, hogy írjam le szavakkal a változást.”

15 Előtte-utána. Elképesztő változás!

16 ,,A szemöldök nélküli 16 éves énemtől a 20 éves énemig.”

17 ,,12 és 31 évesen. Nyilván sokan mondták, hogy a szemöldök megváltoztatja a megjelenésem, de erre nem gondoltam.”

 

 

 

 

 

18 ,,Nehéz nézni, de így néztek ki a szemöldökeim 4 évvel ezelőtt és ma. Hála Istennek megváltoztattam a sminktechnikámat.”

19 ,,Felhívom a figyelmed a szemöldökömre régen, és most.”

20 ,,Nagyon kíváncsi vagyok, hogy szerintetek az „előtte” vagy az „utána” állt jobban?”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?