Belföld, Hírek

Koronavírus: akár több 100 fertőzött is lehet Magyarországon a következő napokban az országos tisztifőorvos szerint

Müller Cecília az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján beszélt arról is, hogy sikerült izolálni a vírust Magyarországon. Így lehetőség nyílik a magyarországi vakcinafejlesztésre is.

 

 

 

 




 

Új szakaszba lépett a koronavírus elleni védekezés – ezzel kezdte a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi sajtótájékoztatóját Lakatos Tibor. Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta, a legfontosabb például, hogy a vendéglátóüzletekben 15 óra után már csak az ott foglalkoztatottak tartózkodhatnak. Abban az esetben viszont, ha valaki megrendeli az ételt, akkor az átvétel idejére ott lehet.

De elhangzott az is, hogy sportrendezvényeket csak nézők nélkül lehet megtartani, tilos rendezvényt tartani a zenés-táncos szórakozóhelyeken és tilos például a mozik, kulturális intézmények, közösségi terek látogatása is. A boltok közül is csak az lehet nyitva, mely erre külön engedélyt kapott: például az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak. Azokat, akik megszegik a korlátozásokat 5 ezer és 500 ezer forintig büntethetők, és rendőrségi eljárást is lehet indítani ellenük.

Lakatos Tibor továbbá bejelentette, hogy „a hegyeshalmi határátkelőhely belépő oldalán feltorlódott román és bolgár állampolgárok kedd estétől szerda hajnalig kelhetnek át Magyarországon az erre a célra kialakított humanitárius folyosón.”

Lakatos Tibor közölte: kedden tolódás alakult ki a hegyeshalmi határátkelőhelyen, ahol Romániába és Bulgáriában tartó emberek „leültek az autópályára” és – közúti blokádot képezve – a teherforgalmat is akadályozták.

A megállapodás szerint kedd 21 és 24 óra között a román és a bolgár állampolgároknak, szerda 0 órától 5 óráig pedig már csak a román állampolgároknak teszik lehetővé az átutazást Magyarországon, meghatározott útvonalon.

A sajtótájékoztatón jelentette be az országos tisztifőorvos, hogy Magyarországon sikeresen izolálták a koronavírust.

„A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában sikeresen izolálták a koronavírust, Magyarországon először” – fogalmazott Müller Cecília, aki hozzátette, az izoláció a vírus működésének jobb megismerésére is lehetőséget ad.

A kórokozót Kiss Zoltán virológus vezetésével sikerült izolálni, a vírust hazai és külföldi kutatók számára élő és nem élő változatban is rendelkezésre bocsátják.

Az országos tisztifőorvos gratulált a szakértőknek, majd hozzátette, ezzel lehetőség nyílik a magyarországi vakcinafejlesztésre és új vírusellenes terápiák kipróbálására.

Müller Cecília azt is elmondta, a kutatóik nagy tapasztalatokkal rendelkeznek a jelenlegi vírus korábbi elődeiről is. Elkezdtek tesztelni egy vírusellenes szert is.

„Minden erőnkkel és tudásunkkal annak a kutatócsoportnak a rendelkezésére állunk, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök a napokban felállított” – fogalmazott.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: nehéz megválaszolni mikor lehet ebből a sikerből védőoltatás, ezt a kutatók jobban tudják, egy új védőoltás kifejlesztése sokszor egy-két évig is eltarthat, de ez a siker óriási előrelépést jelent.

Müller Cecília ugyanakkor elmondta, továbbra is terjed a vírus. Jelenleg 50 koronavírus-fertőzött van Magyarországon. A vírus terjedésének mértéke pedig megfelel annak, amire számítottak.

A következő napokban megtöbbszöröződhet a fertőzések száma, akár a több százas nagyságrendet is elérheti. Hiszen egy ember általában két-három másiknak adja át a fertőzést.

 

 




 

 

 

Müller Cecília közlése szerint az ellátórendszert a diagnosztikai lehetőségeknek, a beteg kezelésének megfelelően alakítják át, és készülnek arra, ha súlyosabb megbetegedések is előfordulnak, az ellátórendszer szolgálni tudja a betegeket.

Ismételte felhívta a figyelmet arra, hogy az idősekre nagyon veszélyes az új koronavírus, és elsősorban a 70 év felettiek mindenképpen maradjanak otthon. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása is az, hogy „egyfajta szociális távolságot tartsanak egymástól az emberek”, ami körülbelül 2 méteres távolságot jelent, de ha otthon maradnak, az a legbiztonságosabb a számukra – fűzte hozzá.

Müller Cecília beszámolt arról is, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz több kérdés érkezik, amelyek közül a leggyakoribbakat emelte ki.

A szabadban történő sportolásra azt mondta: ajánlott mindazoknak, akik egészségesek és nem hordozzák a betegség tüneteit. Hozzátette, hogy kirándulások is szervezhetők, de ne csoportosan. Például, ha ketten elmennek mozogni és betartják a 2 méteres távolságot, annak semmi akadálya nincs.

A védőoltások beadásáról azt mondta: az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokat beadják, azokat nem halasztják, ugyanakkor az úgynevezett kampányoltások – mint például a választható HPV-oltások – átszervezésére kényszerülnek. Hangsúlyozta azonban, hogy a járvány végeztével ez a feladatuk lesz, az érintettek pedig semmilyen kárt nem szenvednek azzal, hogy néhány hónappal később kapják meg ezeket az oltásokat.

A foglalkozás-egészségügyi szolgáltatók tevékenységéről azt mondta: alapvető feladataik teljes körű ellátására kötelezettek, hiszen nagyon fontos nemzetgazdasági érdek is, hogy a nemzetgazdaság működőképességét megtartsák, tehát munkára alkalmas minősítések szülessenek a szolgáltatóknál. Halaszthatónak nevezte ugyanakkor az időszakos orvosi vizsgálatok rendjét a veszélyhelyzet elhárultát követő 15. napig.

Az apás szülésekről azt mondta: ha az apának semmi tünete nincs, megfelelő védőszerelésben elsősorban pszichésen támogathatja az anyát. Megjegyezte: közismert tény, hogy az apás szüléseknél a császármetszések aránya is csökken, ezért azt nem akarják korlátozni.

Arra az újságírói kérdésre, hogy változik-e tesztelési protokoll, elmondta: jelentősen bővült és tovább kívánják bővíteni a vizsgáló laboratóriumok körét, mivel ahogy nő a betegek és a kontaktusok száma, erre igény van.

Ugyancsak kérdésre válaszolva azt mondta: jelentősen nőni fog a megbetegedések száma, sok tesztet is rendeltek, és a laboratóriumi vizsgálatok logisztikáját is gyorsítani kívánják.

Arra a felvetésre, hogy miért nem közlik területileg a megbetegedéseket, Müller Cecília azt mondta: ők látják azokat, de nem riogatni szeretnének, hanem megelőzni a járványt.

 

 

 




 

 

A Magyar Orvosi Kamara javaslatairól szólva azt mondta: jó a kapcsolat a kamarával, meg is fogadták több javaslatukat és minden javaslatra nyitottak, mivel ezt a küzdelmet csak együtt tudjuk legyőzni.

A megbetegedettekről szólva annyit mondott: ketten vannak súlyos állapotban, őket lélegeztetik.

Rögzítette: bőségesen rendelkezésre áll lélegeztetőgép és továbbiak beszerzése is folyamatban van. Szintén kérdésre válaszolva elmondta: nincs tudomása arról, hogy lenne kiskorú a fertőzöttek között. Hozzátette: a vírus nem csak időseket fertőz, ugyanakkor a fiatalabb korosztály jellemzően tünetszegényen, viszonylag jól, könnyen átvészelve esik át a betegségen, az idősek viszont esendőek, náluk sokkal súlyosabb formája van a lefolyásának.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?