Celeb / Híresség

Gáspár Győző nagyon kiborult: „Ennek az egésznek csak akkor lesz vége, ha lelőnek…”

Gáspár Győző elsőre értetlenül fogadta, hogy újra a bíróság elé kell állnia, de azóta arra gyanakszik, valaki szándékosan akarja tönkre tenni.

 

 

 

 




 

Mint arról a Blikk is beszámolt Gáspár Győző hiába fizette be a NAV számára a büntetést, mégis újra bíróság elé kell állnia. Ügyében egy héttel ezelőtt emelt újra vádat a Nógrád Megyei Főügyészség, költségvetési csalás miatt. A történtekkel szembesülve a showman teljesen elkeseredett és elege lett, besokallt, ugyanis nem érti, miért lett újra aktuális az ügye.

„Kezdjük ott, hogy eleve szó sem volt arról, hogy bármilyen autókat behoztam volna az országba 2012 és 2016 között. Egyszerű tartós bérletekről volt szó, de elfogadtam, hogy be kell fizetnem 19 milliót, így meg is tettem. Ezért nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy valamilyen nagy hatalmú embert megbánthattam valamivel, ezért bármi áron tönkre akar tenni!” – kezdte a Ripostnak az elkeseredett Győzike, aki áldozatnak tartja magát, mert szerinte bármit tehet, sosem tudja tisztázni magát.

Tehetek bármit, én már adócsaló leszek az egész ország szemében akkor is, ha végül felmentenek. Hergelik ellenem az embereket és ez a hercehurca nagyon megvisel engem és persze a családom többi tagját is. Amikor már éppen kezdenek rendbe jönni a dolgaink, akkor mindig előhúznak valamit a kalapból. Ki merem mondani, hogy áldozat vagyok és attól tartok, hogy ennek az egésznek csak akkor lesz vége, ha lelőnek…” – fakadt ki Győzike, aki azt is elárulta, nem csak őt vette elő a hatóság, hanem az édesapját és Evelin lányát, valamint a testvérét is.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?