Celeb / Híresség

Az x-faktoros Ruszó Tibinek egy rajongója miatt ért véget a kapcsolata

A 16 éves fiú most mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze volt barátnőjét.

 

 

 

 

 




Szakított a barátnője az X-Faktor egyik versenyzőjével, Ruszó Tibivel. A 16 éves fiú három hónappal ezelőtt jött össze egy lánnyal, aki ugyanott lakik, mint ő, a felvidéki Balogújfalun. Mivel azonban az X-Faktor miatt Budapestre kellett költöznie, a távolság és a műsorral járó hírnév is megsínylette a kapcsolatukat.

Tibi a Blikknek elárulta, hogy rengeteg rajongója van, köztük sok lány, akik megállítják az utcán, közös fotót akarnak vele csinálni, leveleket és képeket küldözgetnek neki.

„Furcsa ezt mondani, mert nem vagyok nagy csajozógép, de úgy tűnik, megőrülnek értem a lányok” – mondta a fiatal énekes.

Mint kiderült, éppen egy rajongója miatt lett vége a kapcsolatának, ami éppen akkor kezdődött, amikor Tibi megtudta, hogy bekerült az élő show-ba. Egy lány üzent neki, ő pedig válaszolt, ebből pedig levelezés kezdődött, nem sokkal később pedig már telefonon is beszéltek egymással.

 

 

„Úgy éreztem, hogy itt valami több is lehetne. Tetszett a lány, és olyan volt, mintha ezer éve ismerném. Persze, az otthoni barátnőm megtudta, hogy egy másik lánnyal beszélek, és szakított velem. Azt mondta, becsaptam őt, hazudtam neki, és soha többé nem tud megbízni bennem” – mesélte a fiú.

Azóta már megbánta, hogy flörtölt a rajongójával, és szeretne kibékülni volt barátnőjével, aki már a hírnév előtt is szerette őt.

„Tudom, hogy hibáztam. Hogy úgy mondjam, csak hobbiból beszélgettem a másik lánnyal. Kinek ne tetszene, ha szép lányok írogatnának neki, meg ismerkedni akarnának? Persze a barátnőm önmagamért szeretett, mert még azelőtt jöttünk össze, hogy bekerültem volna a műsorba, mások viszont pedig már lehet, hogy csak a hírnév miatt akarnak velem lenni. Nagy tanulság volt ez” – mondta.

Tibi minden élő show után hazamegy egy-két napra, ilyenkor pedig próbálja visszanyerni exe bizalmát: virágot visz vagy szerenádot ad neki. Reméli, hogy a lány megbocsát neki.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?