Celeb / Híresség

Döbbenetes részletek Terry Black temetéséről. Hatalmas meglepetés ér majd mindenkit

Igazán különleges temetés lesz!

 

 

 




 

Úgy tűnik egy időre rendeződtek a dolgok, megnyugodhatnak Terry Black örökbefogadott gyermekei. Tisztességes szertartásban fog részesülni az apjuk. A végső búcsúra a VI. kerületi Szentháromság Kápolna Osszáriumában kerül sor november 4-én.

„Amióta velük vagyok, most először érzem rajtuk, hogy kicsit jobban vannak lelkileg” – mondta az ACNewsnak Árvai Mónika, Dani és Fannika hivatalos gyámja. „Eleinte az is kétséges volt, hogy a kórházból el tudjuk hozni a hamvasztás után Terry urnáját, a mintegy egymilliós költség miatt. De ez megoldódott, kölcsönt vettem fel, és támogatások is érkeztek, így vágtunk neki a temetés szervezésének. A gyerekekkel sokat beszéltünk róla, milyen zene legyen, ki mondjon beszédet, mindannyian azt szeretnénk, és most már úgy gondoljuk úgy is lesz, hogy méltó legyen ehhez a megosztó, de végtelenül szerethető emberhez.”

Terry Black származása miatt maga a szertartás sem lesz hétköznapi:

 

 

 

 

„Származása miatt kétfajta búcsúztató lesz, a katolikus szertartást Juhász Gergely plébános fogja celebrálni, míg a zsidót Tóth Csaba. Internacionális temetés lesz, a tolerancia és a másság jegyében. Az biztos, ifjabb Vajda Gyula cigányprímás játszik majd öttagú zenekarával, de Terry kedvenc előadóitól, Némedi Maritól, Kovács Erzsitől, Harangozó Teritől is válogattunk dalokat. Danival, és Fannikával sok időt töltöttünk azzal, hogy kiválasszuk apjuk kedvenc fotóit, amiket majd projektoron kivetítünk. Rengeteg elintéznivaló van még hétfőig, fényképeket nyomtatunk, Danikának öltönyt veszünk, és szombaton már utazunk haza, Magyarországra.”

Azt is megtudta a lap, hogy egy olyan része is lesz a temetésnek, amiről senki nem tud pontosat, mert mindenkinek meglepetés lesz:

„Halála előtt Terry tizenvalahány barátjának hagyott egy-egy zárt borítékot, amit csak a búcsúztatón bonthatnak fel, olvashatnak fel. Biztos vagyok benne, hogy nagy meglepetés éri majd néhány ismerősét! Terry azt kérte, hogy a temetésére ne vigyenek majd virágot, koszorút, hanem az árából támogassanak egy állatmenhelyet. De a gyerkek miatt én úgy gondolom, ezt inkább az ő támogatásukra szánják!”

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?