Celeb / Híresség

Visszatért és „felrobbasztotta” a színpadot Bikicsunáj

Elképesztő hangulatot varázsolt a Sztárban sztár leszek! stúdiójába Szarka László, azaz Bikicsunáj, aki meglepetésprodukciójával – az ő szavaival élve – valóban „felrobbasztotta” a színpadot.

 

 

 

 




 

„A fonetikus fanatikus” – így mutatta be Till Attila a Sztárban sztár leszek! színpadára meglepetésprodukcióval lépő Szarka Lászlót, aki annak idején a Megasztárban vált ismertté azzal, hogy az Alphaville egyik dalát kicsit félreénekelte: a Big In Japan Bikicsunáj lett az ő előadásában. Mára ez becenévként teljesen ráragadt, ő maga egyébként nagy örömmel várta, hogy újra énekelhessen a műsorban. Mint mondta, „egyszerűen kiborsókázott ettől”. Elhalandzsázott dalait pedig minden bizonnyal ezúttal a harmadik élőshowban is szeretettel fogadták.

Horváth Tomi szerint ugyanis tanítani kellene, ahogy Bikicsunáj fel tudja dobni a hangulatot seperc alatt. Tóth Gabi aztán azt mondta: ezt a produkciót sokkal többen megnézik majd, mint bármelyik másikat a műsorból. Egyébként Szarka László középdöntőben elhalandzsázott dala is igen ismert lett, mostani produkcióját, ami során több dalt is elénekelt és ami egyben egy történelmi pillanattal is felér, alább láthatja, méghozzá felirattal:





 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?