Belföld

Jó hírünk van: folytatódik az indián nyár

Plusz 20 fok feletti hőmérsékletre számíthatunk.

 

 

 

 




„Északnyugat- és Közép-Európa fölött ciklonok és frontjaik helyezkednek el, emiatt arrafelé általában erősen felhős az ég. Ugyanakkor kontinensünk délnyugati és keleti részén anticiklonális hatások érvényesülnek, az éjszaka képződött köd feloszlása után hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés” – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

„Közép- és Nyugat-Európában többnyire 15 és 23 fok között alakul a csúcshőmérséklet, míg délkeleten a délutáni órákra 26, 28 fok közé melegszik fel a levegő. Csütörtök estig a Kárpát-medencén is átvonul a hullámzó frontrendszer, mögötte ismét anticiklon épül ki” – áll a folytatásban.

Az időkép is megerősíti, hogy a héten folytatódik a kellemes idő.

Csütörtökön az ország északi felében sokfelé párás, ködös ugyan a reggel, a déli, délnyugati tájakon még kevés zápor is előfordulhat, de napközben száraz, többnyire napos lesz az idő.

Északnyugaton megélénkülhet, máshol gyenge, mérsékelt marad a délies szél. Az ilyenkor megszokotthoz képest továbbra is marad a meleg, 19 és 25 fok között alakul a csúcshőmérséklet, a legmagasabb értékeket délkeleten mérhetjük.

 

 

 

 

Az Időkép előrejelzése szerint pénteken és hétvégén is folytatódik az indián nyár.

20 fok feletti lehet a legmagasabb nappali hőmérséklet, keleten, délkeleten 25 foknál több is lehet.

Reggelente többfelé ködös idővel indulhat a nap, de délutánra mindenütt a napsütés veszi át a főszerepet. A délies szél többfelé lehet időnként élénk, északnyugaton erős széllökések is kísérhetik. Említésre méltó csapadék nem várható, vasárnap lehet valamivel felhősebb az idő.

Nagy változásra a következő hét első napjain sem kell készülni, marad az átlagosnál melegebb idő.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?