Életmód

17 felbecsülhetetlen trükk olyan szülőktől, akiknek a vérükben van a gyereknevelés

Szülőnek lenni nehéz küldetés, viszont cserébe nagyon izgalmas is egyben. Minden egyes gyerekekkel töltött nap után egy kicsit bölcsebbek leszünk, és megtanulunk megoldást találni azokra a menet közben felmerülő apró-cseprő problémákra, melyekről korábban álmodni se mertünk. Nem feltétlenül kell azonban a saját kárunkon okulnunk: az internetes szülői közösségekben ugyanis sok érdekességet tanulhatunk a tapasztalt szülőktől, amiket aztán mi magunk is felhasználhatunk gyermekeink neveltetéséhez. Cikkünkben most 17 ilyen felbecsülhetetlen trükköt gyűjtöttünk össze, amiket bárcsak korábban tudtunk volna, hiszen sok fejfájástól menthettek volna meg bennünket.

 

 

 

 




 

1 A gyerekek időnként elesnek és beütik a fejüket. A sérülések elkerülése végett használhatunk fejpárnás hátizsákokat.

2 Hogy a gyermek ne karcolja össze a bútorokat és a falat a járókával, célszerű úszónudlit erősíteni a külső keret szélére.

3 Egy hatékony apa mindig innovatív: két gyermeket etet egyszerre és mégsem foglalt egyik keze sem.

 

 

 

 

 

 

4 A konnektorokra rögtönzött borítást készíthetünk a nedves törlőkendők csomagolásán található zárófedél segítségével.

5 Az öntapadós gumijátékok segítenek, hogy gyermekünk elfoglalja magát repülés közben.

6 Csomagoljuk pelenkába az értékeinket annak érdekében, hogy megóvjuk őket a rablóktól a tengerparton és a strandokon.





7 Egy zuhanyfüggöny segítségével mini-medencét készíthetünk gyermekünknek a tengerparton, ahol kedvére játszhat, akár egyedül is.

8 Egy műanyag pohárba tett illatgyertya-darabka segít, hogy a napon hagyott autónkban kellemes illat legyen. Ez a trükk csak nyáron működik.

 

 

 

 




 

 

 

9 A megfelelő méretű sebtapasz gyors megtalálásához szortírozzuk őket méret szerint és csomagoljunk ki egy mintadarabot, ami alapján könnyen eldönthetjük, hogy megfelelő-e a méret..

10 A görögdinnye ily módon történő szeletelése segít, hogy a gyermekek minél kisebb koszt hagyjanak maguk után.

11 Ezzel az egyszerű trükkel két gyermekünk ételét melegíthetjük egyszerre.





12 Az úszónudli segít megelőzni, hogy a gyermek az ujjára csukja az ajtókat.

13 Ha házi készítésű fagylaltot csinálunk, tegyünk egy mályvacukrot a tölcsér aljára. Ezzel elkerülhetjük a tölcsér csöpögését, miközben megolvad a gyermek kezében.

14 Annak érdekében, hogy gyermekünk békésen aludhasson, egyes anyukák azt tanácsolják, hogy készítsünk rizzsel töltött párnát, melegítsük fel mikrohullámú sütőbe és tegyük a gyermek közelébe.

 

 

 

 

 

 

15 Ha nem akarunk varrni, akkor remek alternatíva lehet erre továbbá egy tiszta gumikesztyű.

16 Nagyon fontos, hogy a gyermekeket mindig megjutalmazzuk a sikereikért. Ennek érdekében készítsünk szerencsevödröt. A benne lévő pálcikákra írjunk fel különféle nyereményeket, ha pedig valami sikert ér el a gyermekünk, engedjük neki, hogy húzzon egy nyereményt a vödörből.

17 Speciális hordozható gyerekágyak helyett egyszerűen varrjunk össze 4 párnahuzatot. Ezt könnyű tisztán tartani és bármikor kimoshatjuk.

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?