Egészségügyi ötletek, Életmód

9 egyszerű orvosi vizsgálat, amit akár saját magunkon is elvégezhetünk

Ahhoz, hogy kellően vigyázzunk az egészségünkre, érdemes évente egyszer teljes orvosi vizsgálatot végeztetni. A testünk egészségügyi állapotát azonban a két orvosi vizsgálat között is folyamatosan figyelni és tanulmányozni kell, hogy észrevegyük, ha esetleg valami nem stimmel a testünkben. Az alábbi, otthon is könnyedén elvégezhető egészségügyi tesztek ebben lesznek most segítségünkre, ezekkel ugyanis profi orvos segítsége nélkül is észlelhetjük magunkon a leggyakoribb és legsúlyosabb betegségek tüneteit.

 

 

 

1 Szív- és tüdőbetegségek

Hajtsd be a mutatóujjaidat úgy, hogy J alakot formázzanak, majd nyomd össze a körmeidet. Látsz apró rést közöttük? Remek, valószínűleg minden rendben van a szív és érrendszereddel.

Nincs szünet a körmök között? Ez több dologra is utalhat. A körmök színe, struktúrája és formája alapján bizonyos következtetések is levonhatók arról, hogy ki milyen egészségi állapotban van. Az elváltozások szív-, máj- és tüdőbetegségekre utalhatnak. Az egyik lehetséges ok a körmök közötti szünet eltűnésének a köröm vastagságának változása, mely a vér oxigénhiánya miatt következhet be. Ezt szintén több minden okozhatja, a szív- és tüdőbetegségektől egészen a gyomorral kapcsolatos problémákig. Ha ilyet tapasztalsz, a legjobb, ha azonnal orvoshoz fordulsz.

2 Stroke és demencia

Ehhez a teszthez egy stopperórára lesz szükséged. Emeld fel az egyik lábadat úgy, hogy a combod párhuzamos legyen a padlóval és mérd az időt. 20 másodpercig vagy tovább sikerült tartanod? Nagyszerű: valószínűleg nem áll fenn stroke és/vagy korai demencia. Ellenkező esetben sajnos a túlzott egyensúlyzavar könnyen az agy érrendszerének problémáira utalhat. Érdemes orvoshoz fordulni, ha ilyet tapasztalunk magunkon.

3 Anémia

A tükör előtt állva egyszerűen húzd le kicsit az alsó szemhéjad, és vizsgáld meg a színét. Alap esetben élénk rózsaszínűnek kell lennie, ám anémia vagy más néven vérszegénység esetén egy halvány rózsaszín, esetleg sárgás színű lehet. A vérszegénység a hemoglobin hiányból fakad, ennek következtében pedig a test izmai és szövetei kevés oxigénhez jutnak – nem tudnak 100%-osan dolgozni. Ha sápadtságot, gyakori fáradtságot, esetleg légszomjat tapasztalsz magadon, akkor érdemes lehet elvégezned ezt a tesztet és orvoshoz fordulnod, ha a helyzet úgy kívánja.

4 Hormonális egyensúlyhiány és mikrotápanyag-hiány

A hajhullás egy természetes folyamat. Orvosok szerint minden nap nagyjából 50-100 hajszálat hullajtunk, tehát alap esetben nincs miért izgulnunk. A gond akkor kezdődik, ha a túlzott hajhullást tapasztalunk. Ezt könnyedén letesztelhetjük:

  • Legyen száraz, tiszta a hajunk. Fogj meg az ujjaiddal egy csomót és próbáld meg kihúzni. Ne gyakorolj rá túl nagy erőfeszítést, csak épphogy csippentsd össze az ujjaidat. Ha 2-3 hajszál marad az ujjaid között, az teljesen normális. Ha ennél jelentősen több, akkor érdemes lehet felkeresned egy trichológust.

A hajhullást egyébként több minden okozhatja: a stresztől elkezdve a nem megfelelő táplálkozástól egészen a súlyosabb egészségügyi problémákig – épp ezért egy ilyen jelenséget nem szabad figyelmen kívül hagyni.

5 Alagút szindróma

Az alagút szindróma elnevezés egy kórképet takar, melyben a test izmai, szalagjai, csontjai által alkotott hasadékban (az „alagútban”) lévő idegek nyomás alá kerülnek, zsibbadást vagy fájdalomérzetet kiváltva ezzel az érintett végtagon. Kialakulhat a könyökben, a kar beidegzését biztosító karfonat körül, a lágyékhajlatban, a térd alatt, a lábháton, és leggyakrabban a kéztőnél. Az irodai dolgozók, művészek és motorosok gyakran szenvednek ilyen betegségben. Az alábbi teszttel könnyen kiderítheted, hogy Te szenvedsz-e ilyesmiben vagy sem:

  • Emeld fel a karjaidat úgy, hogy az alkarod párhuzamos legyen az arcoddal. Próbáld összeérinteni a tenyereid szélét, majd tartsd ezt a pozíciót 1-2 percig. Ha bizsergést, zsibbadást vagy fájdalmat érzel a csuklódban, ujjaidban, az könnyedén az alagút szindróma tünetei lehetnek.

Ilyen esetben érdemes orvoshoz fordulni a problémával.

6 Cukorbetegség

Ehhez a teszthez segítségre és egy ceruzára lesz szükséged. A segítőnek meg kell érintenie a lábujjaidat a ceruza kihegyezett végével, majd a tompa, radírban végződő végével, neked pedig fel kell ismerned, hogy mikor-melyik végével ért hozzád anélkül, hogy látnád, mit csinál. Ha nem vagy képes megkülönböztetni a ceruza hegyes végét a tompa végétől, akkor az annak a jele, hogy a lábak idegvégződései rosszul működnek, a csökkent érzékenység pedig egyfajta neuropátia vagyis idegkárosodás eredménye, amit akár cukorbetegség is okozhat.

 

 

 

 

 

 

7 Problémák az artériákban

Emeld fel a lábaid és támaszd meg velük a falat, körülbelül 45 fokos szögben. Hagyd így néhány percig, majd ellenőrizd le a lábaid színét. Ha a végtagjaid elfehéredtek, elhalványultak, az a gyenge véráramlás jele, amit az eltömődött artériák okozhatnak. A jelenség csak az egyik vagy akár mindkét végtagra is kiterjedhet – ilyen esetekben tanácsos azonnal orvoshoz fordulni.

8 Hallásvizsgálat

Ehhez a teszthez csak egy csendes szobára lesz szükséged. Tedd a kezed a füledhez, majd kezd el összedörzsölni az ujjaidat, miközben a kezed folyamatosan távolodik a füledtől. Ha 15 centiméter után is hallod még az ujjaid dörzsölődését akkor minden rendben van, nincs probléma a hallásoddal. Ha 15 centiméteren belül már elvész az ujjak összedörzsölődéséből keletkező hang, akkor az halláskárosodásra utal. Ne felejtsd el mindkét füleddel elvégezni a tesztet.

9 Szív és érrendszeri betegségek előrejelzése

A teszt elvégzéséhez egy lépcsőre lesz szükséged. Kezdj el fölfelé menni a lépcsőn (legalább 8-12 lépcsőfokból álljon) és közben énekelj egy dalt vagy mondjuk beszélgess valakivel telefonon, esetleg olvass fel egy verset – a lényeg, hogy hangok hagyják el a szádat. Ha a lépcsőn felérve a szíved majd kiugrik a helyéről és heves légzést tapasztalsz, akkor az szív- és érrendszeri betegségekre utal, melynek eredményeképpen a tüdő nem képes megbirkózni a terheléssel.

Ilyen esetben is – csak úgy mint a korábbi esetekben – tanácsos azonnal orvoshoz fordulni a problémával és hivatásos szakember segítségével kivizsgáltatni magunkat.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?