Állat, Hírek

50 fokos autóban hagytak egy kutyát, súlyos agykárosodást szenvedett

Az állat sérülései valószínűleg maradandóak, de miután felépül, új gazdát keresnek neki.

 

 

 

 

 

Életveszélyes helyzetbe került kutya, amit egy bevásárlóközpont parkolójában lévő autóban hagytak az amerikai Lakeside városában – számolt be róla a Fox News.

A meleg időben ugyanis a kocsiban kb. 50 fokra hevült fel a levegő, így az állat nagyon szenvedett.

Többen tettek bejelentést állatkínzás miatt a rendőrségen, ezért az egyenruhások a helyszínre mentek. A kutya akkor már zihált, láthatóan rosszul volt a zárt autóba hátsó ülésén. A kocsinak csak az egyik ablakán volt egy kicsit lehúzva az ablak. Az egyik rendőr betörte az egyik első ablakot, hogy meg tudja menteni a négylábút.

Egy videót is készítettek a Pedro nevű kutyáról, ami már vonaglott az autó padlóján, a nyelve szinte teljesen kilógott a szájából.

„Még ugatni sem tudott, annyira nehezen vette a levegőt. A szája teljesen száraz volt, szörnyű állapotba került. Nem is tudta, mit csinál. Ha valaki szereti az állatát, nem hagyná így a forró autóban”

– mondta a rendőr, aki kiemelte az állatot a felhevült kocsiból.

 

 

 

 




 

 

 

Pedrót rögtön egy állatkórházba szállították, ahol az intenzív osztályon kezelték, most viszont már egy állatmenhelyen gyógyul.

Valószínűleg súlyos, maradandó agykárosodást szenvedett, de miután felépül, új gazdát keresnek neki.

A rendőrség közlése szerint a kutya gazdája felháborodott, amiért betörték a kocsija ablakát. Még azelőtt elhajtott a helyszínről, mielőtt letartóztathatták volna. Később viszont elfogták, állatkínzás miatt vették őrizetbe.

A kutya megmentéséről készült videót IDE KATTINTVA nézheted meg.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?