Celeb / Híresség

Döntött a NAV: Gáspár Győző nem adócsaló

A műsorvezető már reagált is az adóhatóság döntésére, amit szerinte már két évvel ezelőtt is meghozhattak volna.

 

 

 

Döntött a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Gáspár Győző adócsalási ügyében. Még 2017-ben gyanúsították meg 50 milliós adócsalással, miután a NAV házkutatást tartott nála.

Az akkori gyanú szerint nagy értékű személyautókat hozott be külföldről, majd azokat több cégen keresztül eladta, az értékesítéshez kapcsolódó közterheket azonban nem fizette meg. Az énekes mellett a testvére és három társuk ellen is büntetőeljárást indított a NAV különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt.

Az ügyben most hozott határozatot a NAV, amelyet a Blikk tett közzé.

A dokumentumban leírják, hogy 2017. április 13-án hallgatták ki gyanúsítottként ifjabb Gáspár Győzőt, miután volt alapja annak a gyanúnak, hogy az édesapja, idősebb Gáspár Győző tulajdonában lévő társaság bankszámláról 50 millió 400 ezer forintot vett fel, ezt az összeget pedig nem a gazdasági társaság gazdálkodására, hanem a saját és családja életvitelének biztosítására használta fel.

A beszerzett bizonyítékok alapján viszont nem lehet bizonyítani a sikkasztást, illetve „nem állapítható meg a büncselekmény elkövetése”, ezért a Győzike ellen folytatott eljárást megszüntetik.

Győzike már el is mondta a véleményét a döntésről.

 

 

 

 

 

Gáspár Győző a 24.hu megkeresésére reagált az ügyében hozott döntésre:

„Két évvel ezelőtt megcsinálták ezt az egészet, majd két év után kiderül, hogy mégse vagy bűnös. Hiába mosakodsz ország-világ előtt, Mokkában, Reggeliben, mindenhol és mégsem vagy bűnös. Be lettem skatulyázva: a lányom elvégezte a legnagyobb egyetemet, de ő az adócsaló lánya. Aztán úgy dönt a nyomozó, igaza volt Gáspár Győzőnek, mégsem csalt adót. Ezt a büdös életben le nem mosom magamról, amíg élek. Két év alatt mindent elveszítettünk: egyedül az RTL Klub állt ki mellettem. Fellépéseket, nagykoncerteket veszítettem el, mert adócsalónak gondoltak. Felejteni, felejteni és felejteni kell”

– mondta a műsorvezető, aki szerint már két éve is kimondhatták volna azt, amit most, mert így ő és a családja csak szenvedett a nyomozás miatt.

„Hol itt az igazság? Akkor is megmondtam, mikor bevittek álarcosokkal, fegyverekkel: ez cirkusz a köbön. Mindenki elhagyott minket ebben a két évben, azt mondták, nem barátkoznak velünk, mert adócsalók vagyunk, nem megyünk veled nyaralni, mert adócsaló vagy, nem vesszük fel a lányodat, mert adócsaló vagy. Nem jöhetsz koncertre, mert adócsaló vagy, de Katinka és Zsuzsi jöhet. Ezeket kell rendbe hozni valahogy” – mondta Győzike.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?