Ezoterika

6 csillagjegy, aminek a szülöttei kifejezetten okosnak számítanak

Az emberek többségét általában megosztják a horoszkóppal kapcsolatos jellemzések, leírások. Vannak olyanok, akik minden ezotériával, asztrológiával foglalkozó dolgot butaságnak tartanak, míg mások számára komoly jelentőséggel bírnak az életben. Nem szeretnék elítélni egyik tábort sem, mindenkinek szíve-joga eldönteni, hogy miben szeretne hinni. Viszont ez a cikk most azoknak szól, akik a csillagjóslás szerelmesei. Az asztrológusok szerint a csillagjegyek alapján az is megállapítható, hogy ki mekkora intelligenciával van megáldva. A most következő 6 csillagjegy szülöttei kiemelkednek ebből a szempontból.

 

 

 

 

 

1. Bak

239h408345o70432c640926540f31298073425v908743608a97-6.jpg

A Bak nagyon célorientált, határozott elképzelése van bizonyos dolgokról. Nagyon gyakorlatias, pont ezért hamar oldja meg a felmerülő problémákat. A Bakról nem igazán mondható el, hogy széleskörű tudással rendelkezik, ő inkább egy dologra fókuszál, és azzal kapcsolatban mindent elsajátít. Elmondható, hogy viszont az, ami foglalkoztatja, arról senki más nem tud annyit, mint ő. Neki nem elég, hogy szellemi szinten sajátítsa el a dolgokat, fontos számára, hogy empirikusan is elsajátítsa.

2. Vízöntő

239h408345o70432c640926540f31298073425v908743608a97-1.jpg

Egy igazi haladó szellem,akit lenyűgöznek a technólógiai vívmányok. Nagyon szereti az újítást, az új gondolatokat, rendkívüli módon foglalkoztatja a jövő. Nemcsak elolvas egy könyvet, de szinte majdnem az egészet meg is jegyzi, amit saját ötleteivel kiegészítve néha meg is valósít. Nem az a típusú ember, akinek ha valamit elmondasz, el is hiszi. Mindennek utánanéz, és szeret saját maga megbizonyosodni arról, amit állítanak.

3. Nyilas

239h408345o70432c640926540f31298073425v908743608a97-2.jpg

Ennek a jegynek a szülöttei is igazi felfedezők, és igyekeznek mindig széleskörűen bővíteni tudásukat, az összes létező dolgot magukba szippantani. Rendkívül lelkesek, ha valami új információval van dolguk. A Mérleggel ellentétben szívesen osztják meg másokkal tudásukat, akár érdekli az illetőt, akár nem. Nagyon furcsa számukra a közöny, és nem bírják feldolgozni, ha valami valakit nem érdekel. Nagyon érdeklik a mélyebb témák: a filozófia vagy teológia, és szívesen is vitatkoznak erről.

 

 

 

 




 

 

 

 

4. Szűz

239h408345o70432c640926540f31298073425v908743608a97-3.jpg

A Szűz jegy szülötte azok közé a szerencsés emberek közé tartozik, aki imád elemezni,kutatni és felfedezni. Előszeretettel vizsgál grafikonokat, függvényeket, sokszor pedig úgy tűnhet, hogy lételeme a statisztika. Egy kívülálló számára ez a jegy olyannak tűnhet, mintha egy két lábon járó adatbázis lenne. Nagyon jó memóriája van, bármikor képes emlékei legmélyéből azokat a dogokat összeszedni, amit más már rég elfelejtett.

5. Ikrek

239h408345o70432c640926540f31298073425v908743608a97-4.jpg

Az Ikrek mondhatni az egyik legintelligensebb jegy közé tartozik. Imádja, ha más éleseszű emberekkel egy légtérben lehet. Nagyon gyorsan pörög az agya, mindig egy lépéssel előrébb jár, mint mi, és ezt egy baráti beszélgetésnél is ki lehet szúrni. Nagyon jól érzi magát az oktatási intézményekben, diákként nagyon jól teljesít, tanárként pedig rengeteg hasznos tudást tud átadni.

6. Mérleg

239h408345o70432c640926540f31298073425v908743608a97-5.jpg

Ő nagyon konfliktuskerülő, nem szívesen áll bele egy vitába, inkább elfogadja más nézőpontját, még ha nem is ért vele egyet. Nagyon fontos számára a szépség, ezért sok engergiát fektet abba, hogy mindig jól nézzen ki. Nagyon szellemi beálítottságú ember, mégha látszólag nem is annak tűnik. Kevesen tudják róluk, de nem szeretnek villogni tudásukkal, inkább megtartják maguknak. Nagyon hamar el tudnak sajátítani bármiből egy akadémiai szintű tudást.

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?