Celeb / Híresség, Film

Igazi bombanő lett a 90-es évek gyereksztárjából, Huncutkából

Az egykori göndör rosszcsont 2016-ban megnyerte az amerikai The Voice tehetségkutatót is.

 

 

 




Köztudott tény, hogy a nagyon korán debütáló gyereksztárok élete általában korántsem álom és mese. Sokan megroppannak a hirtelen jött hírnév nyomása alatt vagy a rendhagyó életkörülmények után személyiségük nem a legjobb irányba alakul.

Szerencsére Alisan Porter, a James Belushival közös Huncutka vagy épp a Vásott szülők sikerei után is két lábbal a földön járó és tehetségét kibontakoztató fiatal maradt.

Sőt, a mostanra 37 éves színésznőből gyönyörű nő, sikeres énekes és kétgyermekes családanya cseperedett.

A lány énekhangját már hároméves korában felfedezték, majd 10 évesen kapta meg leghíresebb szerepét a göndör fürtös, bájos bajkeverőként.

 

 

 

 

 

 

Az elmúlt 27 év alatt sokat változott és egyáltalán nem kótyavetyélte el tehetségét.

2016-ban például Christina Aguilera mentoráltjaként megnyerte az amerikai The Voice tehetségkutatóját.

Ugyan örül annak, hogy a színészkedéssel robbant be a köztudatba, ám elsősorban énekesnőnek és dalszerzőnek tartja magát – illetve családanyának, hiszen a 6 éves Mason és a 4 éves Aria büszke édesanyja. Férjével sajnálatos módon 2017-ben elváltak útjaik, ám Alisan mégis úgy érzi, semmi pénzért nem cserélné el az életét senkivel.

Kicsattanó formában lévő családanya és művész.

 

 

 




 

„Your arms can hold you too. Never underestimate the healing power of your own, intentional, presence” – @createthelove ?: @stevevacc ?: @hhface



Twinž #mamaandmase

Should I release a song…….???




Remember last week when I was giving up and a real hopeless disaster? Well, this week I was superwoman! So…… Don’t give up! Also, I’m sure there’s a comfortable place between despair and superwoman-ness, but I haven’t quite found it yet. I’ll put it on the To Do list. ? @leecherry ? @kristenebmakeup?@kristenhair ??
 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?