Érdekes, Történelem

17 őrült találmány a múltból, ami teljesen hétköznapinak számított egykoron

A történelem már számtalanszor bizonyította, hogy a világ legnagyobb találmányait rendre őrült ötletek és elképzelések szülik. Az alábbi találmányokat létrehozó szakemberek is mertek nagyot álmodni, és bár az ötleteik így utólag visszanézve kissé bohókásnak vagy éppen őrültségnek tűnhetnek, az esetek többségében azért rendre hozzájárultak ahhoz, hogy ma már csak nevetünk rajtuk egy sokkal fejlettebb technológia birtokában, melyekhez ha tetszik, ha nem…az Ő találmányaikon keresztül vezetett az út.

 

 

 

1 Kerékpár gumibelső-ihlette úszógumi, 1925-ben.
2 Hóvihar elleni védőmaszk.
3 Ágyból is játszható zongora.



4 Beépített rádióval felszerelt kalap.
5 Kezdetben a női fürdőruhák is teljesen másképp néztek ki.
6 Babakocsi-rádió.


7 „Terepjáró”.
8 Kétéltű kerékpár, mely vízen és szárazföldön is használható.

9 Monocikli, 1931-ben.
10 Összecsukható gyaloghíd.
11 A gyalogosgázolások visszaszorítása érdekében létrehozott biztonsági innováció, 1939-ből.
12 Fűthető elektromos dzseki, 1932-ből.
13 Babahordozó, ami mindkét szülőre egyforma terhet rótt.
14 Láncdohányosoknak készített eszköz abból az időből, amikor még egyébként a dohányzást egészségesnek gondolták.

 

 

 

 

 

 

 

15 Zuhanysapka, ami védte a haját és sminkjét, miközben zuhanyoztak.
16 Szivarvédő esernyő az esős napokra.
17 Másnaposság elleni maszk.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?