Érdekes, Külföld

Egy hetet töltöttem Kínában és most megmutatom, hogy miért ez az egyik legérdekesebb hely a Földön

A Pikabu közösségi oldal ,,Nirvanas2″ álnév mögé rejtőző felhasználója hátára vette a világot és úgy döntött, hogy egy 7 napos utazás során megismerkedik a kínai kultúrával, amiről már korábban is számtalan érdekességet olvasott az interneten. Nirvanas2-t lenyűgözték az ott tapasztalt és átélt élmények, ezért egy rögtönzött élménybeszámoló keretén belül megosztotta a nagyvilággal, hogy mik azok a parányi, de mégis szembeötlő apróságok, amik miatt Kína az egyik legérdekesebb hely a Földön.

 

 

 

 

 

 




 

A kínaiak nagyon szigorú alvási- és étkezési rend szerint élik az életüket

A kínai embereket gyerekkoruk óta arra nevelik, hogy a munkanapnak sűrűnek és hasznosnak kell lennie, ezért az ebéd pontosan 12 órakor van, nem fél órával utána vagy a délután közepén. Hasonlóan szigorúak az alvással kapcsolatos szokásaik: a nagyvállalatok külön kikapcsolódási területeket biztosítanak a dolgozóknak, hogy ebéd után egy kis pihenőt tartva, később újult erővel folytathassák a munkát. Ezt olyan komolyan veszik egyébként, hogy még a hadseregben is csendespihenőt tartanak délutánonként

A kínai hatóságokkal nem lehet viccelődni, erre számos tábla is figyelmeztet

Rendőrségi emlékeztető:
a verekedés tiltott

Ha veszítesz, kórházba kerülsz
Ha nyersz, börtönbe.

 

 

 

 




 

 

 

 

A kábítószer-kereskedők lebuktatásában segédkező állampolgárok óriási pénzjutalmat kapnak

Átlagosan 3-4 millió forintos jutalom jár azért, ha valaki segít leleplezni egy drogkereskedőt vagy bűnözőt. Ez nagy pénz, ami épp ezért rendkívül csábító a lakosoknak, a drogkereskedőket pedig majdhogynem ellehetetleníti

Minden frekventált városrész jól kiépített, modern nyilvános WC-kkel rendelkezik, ami alól a metróállomások sem jelentenek kivételt. Minden ilyen helyen ráadásul külön mosdó várja a mozgássérülteket és külön mosdó a gyermekeket

Furcsa módon piktogramok emlékeztetik rá az embereket, hogy hol nem szabad elvégezni a szükségleteiket. Ennek persze jó oka van

2013 előtt ugyanis meglehetősen lazák voltak a WC-egészségügyi szabályok, ezért az emberek teljesen normálisnak tekintették, hogy egy parkban a fa tövénél, vagy mondjuk egy ház oldalában végezzék el a szükségleteiket. A kínai kormány aztán rájött, hogy ez elijeszti a turistákat, ezért 2013-tól kezdődően összesen 65 ezer új nyilvános WC-t alakítottak ki, de hát a szokásaiktól nem könnyű megfosztani az embereket: néha bizony még mindig emlékeztetni kell őket, hogy ne az utcán végezzék el a kis és nagy-dolgukat

Rendeltünk két üveg sört a hotelszobába és mind a kettő külön hőcsomagolásban érkezett





A kisboltokban nincsenek árcédulák

Egyszerűen rámutatsz az általad kiszemelt árucikkre és az eladó megmondja a pontos árát, amivel ha nem vagy megelégedve, akkor olykor még alkudozásra is van lehetőséged. Hadd ne mondjam, hogy a vásárolt termékek árának összeadását is fejben végzik az eladók, pénztár- és számológép használat nélkül, meglepő pontossággal

Anti-terrorista eszközök minden metróállomáson

A metróállomások biztonsági szolgálatán speciálisan kialakított eszközök találhatók, melyek a robbanásveszélyesnek ítélt, gyanús csomagok tárolására szolgálnak. Ezek a megerősített tartályok képesek ellenállni még a nagyobb detonációknak is, így a segítségükkel biztonságosan lehet elszállítani a gyanúsnak vélt csomagokat a metróállomások lezárása nélkül

 

 

 




 

 

 

Légtisztító kerítések veszik körül az építkezéseket

Ezek a kerítések tulajdonképpen vízpárát juttatnak a levegőbe, ami így az építkezésről kiszálló port megköti és nem engedi, hogy a levegőben terjedve szennyezze a környéken élő emberek egészségét. Na persze nem mintha olyan kristálytiszta lenne a kínai nagyvárosok levegője, egy új kutatás például kimutatta, hogy amíg a kínai nagy fal nem, a pekingi légszennyezettség kristálytisztán látható a világűrből

Akár hiszed, akár nem: így néznek ki a pekingi Kunlun Red Star hokicsapat játékosai

A parkolóházakban – amiből rendkívül sok van és hatalmasok – különböző zöldségek és gyümölcsök segítségével teszik könnyebben megjegyezhetővé, hogy hol parkolták le az autójukat az emberek

Nyáron a férfiak felhúzott pólóval, meztelen hassal járkálnak. Ez náluk teljesen természetes, a nyári melegben így próbálják meg hűteni a testüket

 

 




 

 

A kínaiak gyakran keresnek embereket a ,,külföldi” munkakör betöltése céljából

Nem vicc, az ilyen embereknek csak annyi a dolguk, hogy európai külsejük legyen, és az étterembe vagy különféle vendéglátó egységekbe betérve, az emberek fényképezkedhessenek velük, mint egyfajta kiállítási tárgyakkal. Meglepő módon ez a nem túl stresszes szakma egész jó fizetéssel jár,

Így néz ki egy másodosztályú hálókocsi a modern kínai vonatokon

Végezetül pedig egy kínai nagyváros, aminek a lakói egy nap milliomosként ébredtek

Nem vicc: az egyik éjszakán hirtelen több ezer kínai család lett egyszerre milliomos. Néhány évtizeddel ezelőtt ugyanis a kínai Guangzhou város még egy teljesen szokványos kisváros volt, ami bár már akkor is szépen gyarapodott, néhány éven belül a könnyűipar világhírű központja lett. A hirtelen meggazdagodást azonban nem ez, hanem az első metró megnyitása okozta, ami egyik napról a másikra 10 ezer dolláros (közel 3 millió forint) négyzetméterárakat hozott a Guangzhou város belvárosában található lakásoknak.

Így az egyébként többségükben meglehetősen szerény életmódot élő emberek hirtelen milliomosokká váltak, legalábbis elméletben – ehhez persze ugyanis még el is kellett aztán adni a lakásaikat.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?