Belföld, Hírek

Kizárták Volner Jánost a Jobbik-frakcióból

 

 

Péntek este döntött a Jobbik-frakció Volner János kizárásáról, aki egy nyilvánosságra került levél szerint keményen nekiment Sneider Tamás elnöknek és Gyöngyösi Márton frakcióvezetőnek is az LMP-vel való kapcsolat szorosabbra fűzése miatt.

 

 

A Jobbik pénteki frakcióülésén kizárták a párt parlamenti képviselőcsoportjából Volner Jánost, a párt alelnökét. Volner kizárását 17 igen, 4 nem, 3 érvénytelen vokssal szavazták meg. A döntést Volner jelentette be a szavazás után. Arról még nem döntöttek, hogy a párt alelnöke ellen indul-e fegyelmi eljárás.

Fülöp Erik és Apáti István a szavazás után úgy döntött, hogy kilépnek a frakcióból. Apátit és Fülöpöt fel is szólították arra, hogy szombat délig adják vissza a mandátumukat.

 

A párt szóvivője szerint nem igaz, hogy a balliberális pártokkal keresnék az együttműködést, hiszen az LMP-vel országosan nem működnek együtt, a DK-val és az MSZP-vel pedig kizárják ezt a lehetőséget.

 

 

 

 

 

Volnert azután zárták ki, hogy a párt választókerületi elnökeinek és szervezőinek írt levelében a Jobbik elnökségének feloszlatását és tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte arra hivatkozva, hogy a jelenlegi testületnek „senki nem adott felhatalmazást a liberális-balközép pártokkal történő összeborulásra”.

A Jobbik alelnöke azzal indokolta döntését: meggyőződése szerint a Jobbiknak a nemzeti oldalon van a helye, nem közelíthet a saját magát liberális-balközép pártként meghatározó LMP felé.

„Láthatóan Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton nagyon eltökéltek ennek a szövetségnek a létrehozásában, én pedig ugyanúgy, ahogy korábban Simicska Lajos fizetési listáján sem szerettem volna rajta lenni, most Ungár Péter és a Schmidt Mária fizetési listáján sem szeretnék rajta lenni” – fogalmazott Volner János.

Szerinte amennyiben ez a „fúzió”, amelyet Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton szeretne, létrejön a Jobbik és az LMP között, az garantálja a Fidesznek az újabb (parlamenti) kétharmadot. Hozzátette: a pártelnök és a frakcióvezető „Vona Gábor régi álmát” akarja megvalósítani, hogy a Jobbikot és az LMP-t egy nagy politikai tömörülésben egyesítsék.

Volner egyébként azt is mondta korábban, hogy nem akar kilépni a pártból, sőt átvette volna a párt vezetését.

 

 

 

forrás: sztarklikk.hu

 



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?