Belföld

Tüntetést szerveznek az MTVA sajtóosztálya elé

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.
Majd a hazájukért, Magyarország függetlenségéért, vagyis a szuverenitásukért küzdöttek, amiért akkor az életüket is adták tömegesen.
Mára már újra nincsen népszuverenitás, hanem helyette az állítólagos képviselőink visszahívhatatlanul és felelőtlenül (mentelmi jog) gyámság alatt tartanak bennünket (kizárólagos képviselői szuverenitás), kizárva a magyar népet a saját sorsa alakításából.
Nem dönthetünk arról sem, hogy kit engedünk be hazánkba és kit nem.
Helyette a SAJÁT anyagi érdekükből ők engedik be helyettünk az idegeneket.
 
Sőt, nem hogy azt nem választhatjuk meg, hogy mit tehetnek és mit nem, hanem csak közülük választhatunk színre, szagra, stb… De még azt a választást is elcsalják, amit amúgy a tartalmi kontroll és felelőtlenség okán nem is lényeges, érdemtelen.
Minderről a média HALLGAT, mert a CENZÚRA IS MŰKÖDIK!
 

Legyünk hát most sokan, törjük át a hallgatás falát közösen!
Védjük meg a saját hazánkat nem csak a világ méretű átrendeződéstől, de a belső élősködőktől is, akik már minden tekintetben hülyére vesznek bennünket!

 
Aki egyetért azzal, hogy tiszta, magyar, civil érdekeknek igenis a nemzeti médiában ott a helye, hívjon meg mindenkit erre az eseményre, hozzon magával minél több embert, és jöjjön el!
Mindenkit várunk szeretettel, mert azon a napon ismét lehet egy kis történelmet írni.
Ne hagyjuk veszni, mert
„Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ős apáink,
Kik szabadon éltek haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére,
Esküszünk, esküszünk,
Hogy rabok tovább
nem leszünk!”
– áll a tüntetés szövegében.

A tüntetésen IDE KATTINTVA tudsz részt venni.

Minden további információt a linkre kattintva megtalálsz.

Osszátok, hogy mindenkihez eljusson!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?