Nagymamák. A legbölcsebb, legkedvesebb rokonaink, akik minden alkalommal degeszre tömnek minket, és állandóan amiatt aggódnak, hogy eleget eszünk-e. Folyton ellátnak minket jó tanácsokkal, és erre kérni sem kell őket, jönnek azok maguktól. És még mi jellemző a nagyikra, azon kívül, hogy 1-2 pohár bornál többet sosem isznak családi összejövetelen, mert már annyitól fejre állnak?
Hát az, hogy kegyetlenül őszinték. Néha túlságosan is. Sokszor meg se gondolják mit mondanak, véleményük mindenféle gátlás nélkül kicsúszik a szájukon. A Bored Panda arra kérte a felhasználókat, hogy osszanak meg olyan rövid történeteket nagymamáikról, amikor a kelleténél talán sokkal durvábban őszinték voltak. De hát ilyenek a nagyik. Ami a szívükön, a szájukon. És nagy szívvel bizony nagy száj is jár. 🙂
Én: “Nagyon meleg van idebent.”
Mama: “Akkor jobb ha elkezdesz templomba járni, mert a pokolban sokkal melegebb van.”
A bátyám bevallotta a családnak, hogy a fiúkat szereti, amikor egyszer csak megszólalt a nagymamánk: “Már az elejétől kezdve tudtam én, hogy nem fognak téged csípni a lányok.”
A nagymamám szülinapomra olyan üdvözlőlapokat küldött, amit korábban már használtak. Használt borítékokban.
A dédnagymamám egyszer azt mondta, egyenesen az arcomba: “Mindig is azt gondoltam, hogy a Natalie egy igazi r*bancos név.” Natalie-nak hívnak….
Amikor elkezdtem a fősulit, a nagymamám küldött egy doboz édes süteményt, de a mellékelt kártyára azt írta, hogy jalapeno paprikákat sütött bele, hogy “tudjam hogy gondol rám, de nem akarja, hogy tovább hízzak.”
Kezébe vette az egyik óvodás fotómat, majd megszólalt: “Annak idején ezzel kergettem el a patkányokat a házból.”
Most találkoztam életemben először a barátom családjával. Búcsúzásnál a nagymamája megölelt, és azt mondta, hogy nagyon örül, hogy megismerhetett. Erre én: “Köszönöm! Jó érzés tudni, hogy elfogadott a család.” Amire ő: “Ó, drágám, attól még hogy kedvelünk téged, még nem jelenti azt, hogy el is fogadunk.”
Mamám: “Nahát! Te fogytál?”
Én: “Nem hiszem, de köszi!”
Mamám: “Bocsánat édesem, összekevertelek a nővéreddel.”
Egyetemista koromban megkértem a mamámat, hogy tanítson meg kötni. Örült neki és azt mondta, hogy ez jó is lesz nekem, mert lefoglalom a kezeimet és nem fogok annyit enni.
Egyik karácsonykor kaptam tőle egy aláírt üdvözlőkártyát, amibe azt írta: “Talán jövőre csinálsz valami olyat, amitől büszkék leszünk rád.”
Amikor a nővérem elmondta a családnak, hogy terhes, de az apukával nincsenek együtt, a nagymamám felsóhajtott, rám nézett, majd azt mondta: “Mindig is azt hittük, hogy ez veled fog megtörténni.”
Miután piercinget rakattam az orromba, a nagyim végigmért, majd megszólalt. “Eddig te voltál a kedvenc unokám.”
19 évesen átvittem az akkori barátomat a nagymamámhoz, hogy bemutassam őket egymásnak. Az első dolog, amit a a nagyim mondott, az volt, hogy “Szóval Ben, úgy tűnik neked a kövér lányok jönnek be.”
Egyszer épp a körmömet festettem, amikor a mamám odahajolt hozzám, majd azt mondta: “Ez egy nagyon szép k*rvás vörös.” Majd elsétált.
Nagyjából öt éves lehettem, amikor az egész család előtt zongoráztam. Amikor végeztem, észrevettem hogy mindenki tapsol, kivéve a mamámat. Amikor megkérdeztem, hogy miért, csak annyit felelt: “Csak akkor tapsolok, ha jó.”
Én (meglehetősen feldúltan): Az összes barátom megházasodik!
Mamám: Ó, igen? Nekem az összes barátom haldoklik.
