A magyar építőiparban és szolgáltatói szektorban létezik egy sajátos, a fizika törvényeinek és a Gergely-naptárnak is ellentmondó időszámítás. Ez a „szaki-idő”. Ebben a dimenzióban a „holnap ott vagyok” nagyjából egy hetet jelent, a „jövő hét közepe” minimum egy hónapot, a „majd ha arra járok, ránézek” pedig egy olyan ígéret, amit már csak a régészek fognak tudni értelmezni pár ezer év múlva.
Kovács Lajos, vagy ahogy a kerületben mindenki ismerte: Lajos bá, ezen a spektrumon is a legkényelmesebb végletet képviselte. Lajos bá gázszerelő volt. A legjobb a környéken, de a legelfoglaltabb is. A notesze úgy nézett ki, mint egy absztrakt festmény: kiolvashatatlan nevek, kávéfoltok, telefonszámok mellé firkált kérdőjelek és vastagon bekarikázott „SÜRGŐS!” feliratok, amik már hónapok óta ott díszelegtek.
A történetünk október végén kezdődött, amikor az első komolyabb hideg napok beköszöntöttek. Szabó Zoltán, egy harmadik emeleti társasházi lakás tulajdonosa kétségbeesetten tárcsázta Lajos bá számát.
– Lajos bá, drága jó ember, mentsen meg minket! – szólt a telefonba Szabó úr, hangjában a fagyhalál előtti utolsó segélykiáltással. – Teljesen leállt a gázcirkó. A feleségem három pulóverben, két nagykabátban és egy síoverálban alszik, a macska pedig úgy ráfagyott a radiátorra, hogy spaklival sem tudom leszedni.
Lajos bá a vonal másik végén cuppogott egyet, vakarózott, majd lapozott kettőt a híres noteszben.
– Hát, Szabó úr, nagyon be vagyok táblázva. Tudja, Kőbányán volt egy csőtörés, Pesterzsébeten meg egy komplett fűtésrendszert cserélek. De lássa kivel van dolga, jövő hét kedden vagy szerdán ránézek. Addig öltözzenek rétegesen!
Szabóék megfogadták a tanácsot. Rétegesen öltöztek. Aztán eljött a jövő hét kedd. Majd a szerda. Aztán a november, a december, és szép lassan lezajlott a karácsony is. Szabó úr az első hetekben még hívogatta a szerelőt, aki mindig megígérte, hogy „na, most már tényleg, csak épp várom az alkatrészt a nagykerből”, de januárra Szabóék feladták. Időközben vettek három olajradiátort, amiknek köszönhetően a villanyszámlájuk megközelítette egy kisebb alumíniumkohó havi rezsijét. Végül Zoltán és a felesége úgy döntöttek, hogy az élet túl rövid, ők pedig túl fázósak ahhoz, hogy egy gázcirkó rabjai legyenek. Amúgy is fontolgatták a költözést, hát most felgyorsították a dolgot. Január végén meghirdették a lakást, februárban eladták, márciusban pedig kiköltöztek egy modern, hőszivattyús házba, ahol még a padló is meleg volt.
A régi lakásba egy fiatal lány, Vivien költözött, aki azonnal nekilátott a felújításnak. Természetesen a rossz gázcirkót azonnal lecseréltette egy modern, okostelefonról vezérelhető csodára – egy olyan szerelővel, aki tényleg kijött.
Közben eltelt a tavasz, megérkezett a nyár. Lajos bá június közepén egy csendes kedd délelőtt ült a furgonjában, és épp a noteszét böngészte, mikor megakadt a szeme egy régi feljegyzésen.
„Szabóék. Cirkó. Nagyon fázik a macska!!!”
Lajos bá a homlokára csapott.
– A kutyafáját, a Szabóékról meg is feledkeztem! Na de sebaj, ma megcsinálom nekik, ne mondják, hogy Lajos bá nem tartja a szavát! – dörmögte a bajsza alatt.
Beindította a furgont, és odahajtott a címre. Komótosan kipakolta a nehéz szerszámos táskáját, megigazította magán a munkás-overálját, és felkaptatott a harmadik emeletre. Kicsit szuszogva, de a jól végzett munka előzetes elégedettségével nyomta meg a csengőt.
Egy húszas éveiben járó lány nyitott ajtót. Lajos bá egy pillanatra lefagyott, de aztán elővette a legszakmaibb mosolyát, és letette a nehéz táskát.
– Kiskezitcsókolom! Önök a Szabóék? Jöttem megjavítani a gázcirkót! – mondta büszkén Lajos bá.
A lány értetlenül pislogott. Végignézett az overálos, izzadó szerelőn, és értetlenkedve így válaszolt:
– A Szabóék már három hónapja elköltöztek, én meg nem hívtam szerelőt.
Lajos bában megállt az ütő. Ő lelkiismeretesen kiszállt a helyszínre, felcipelte a dögnehéz táskát, erre itt állnak elébe ezzel a szöveggel. Az arca pillanatok alatt paprikavörössé vált, a vérnyomása az egekbe szökött a sértettségtől. A világ legnagyobb igazságtalanságát kikérve magának kifakadt:
– Ez valami átverés?! Kihívják itt az embert, és aztán meg azonnal eltűnnek, mint a kámfor?!
