Gábor délutáni műszakja a szupermarket zöldséges részlegénél pont olyan volt, mint a langyos csapvíz: eseménytelen, de legalább nem fárasztó. Épp az imént fejezte be a nap mesterművét. A kígyóuborkákat olyan tökéletes, mérnöki precizitású zöld piramisba rendezte, hogy azt még egy egyiptomi fáraó is megkönnyezte volna. Büszkén támaszkodott a mérlegnek, és várta, hogy a vásárlók megcsodálják a munkáját.

Ekkor jelent meg a színen a hölgy.

A tekintetében pedig olyan elszántság lobogott, ami arról árulkodott, hogy komoly küldetésen van. Megállt az uborkapiramis előtt, megragadta a bevásárlókocsiját, és habozás nélkül elkezdte belezúdítani a zöldségeket. Egyet, kettőt, tízet, majd lassan a fél készletet. Gábor csak pislogott. „Biztos valami hatalmas vegán esküvőt szervez” – gondolta magában, és már épp ment volna hátra a raktárba az utánpótlásért. De ami ezután történt, arra semmilyen munkahelyi tréning nem készítette fel.

Amikor a kocsi már roskadozott a nagyjából harminc kiló kígyóuborkától, a nő hirtelen megállt. Kifújta a levegőt, megtörölte a homlokát, majd egy mély sóhaj kíséretében elkezdte szisztematikusan, egyesével visszapakolni a zöldségeket a pultra.

Gábor a távolból, egy rekesz akciós krumpli mögül figyelte a jelenetet. „Megesik az ilyen. Biztos otthon hagyta a pénztárcáját, vagy rájött, hogy mégsem szereti a tzatzikit” – nyugtatta magát az eladó.

Ám amint az utolsó uborka is visszakerült a helyére, a nő nyújtózkodott egyet, megrázta a csuklóit, és… újra nekikezdett.

Ismét telepakolta a kosarat, majd amikor csordultig telt, újra kipakolta. Gábor már úgy érezte magát, mintha egy rejtett kamerás műsorba csöppent volna. Amikor a hölgy már a harmadik körnek futott neki, és épp ismét egy kisebb zöldséghegyet épített a kocsijába, az eladónál elszakadt a cérna. Kilépett a krumplik mögül, odasétált a nőhöz, arcán a teljes kétségbeesés és a szakmai értetlenség tökéletes keverékével.

– Hölgyem, mégis mit művel azokkal az uborkákkal?!

A nő megállt a mozdulatban, kezében egy méretes példánnyal. Pislogott egyet a hosszú szempilláival, ártatlanul felnézett a fiúra, majd így válaszolt:

– Oh, hát a barátnőm azt mondta, hogy jót tesz a bőrnek az uborkapakolás.

Gábor agya úgy fagyott le, mint a mirelit pulyka nuggets a kettes hűtőben. Csak állt ott, és próbálta értelmezni a hallottakat. Uborkapakolás. Szóval nem az arcra, hanem a kosárba. Logikus.
Ekkor recsent meg a walkie-talkie Gábor övén, majd a sorok végén megjelent Zoltán, a boltvezető. Zoltán olyan ember volt, aki a vonalkódok és a leltárhiány oltárán áldozta fel az idegrendszerét. Szigorú léptekkel közelített a zöldséges részleg felé.
– Gábor, mi történik itt? Miért áll a sor a kasszánál, miközben te itt támasztod a pultot, mintha egy modern művészeti installációt csodálnál? – förmedt rá Zoltán, majd a tekintete a hölgyre és a roskadozó bevásárlókocsira vándorolt.
A nő egy pillanatra abbahagyta a „munkát”, megigazította a haját, és ragyogó mosollyal fordult a boltvezetőhöz:
– Jaj, elnézést a fennakadásért! Csak a napi szépségápolási rutinomat végzem. Az uborkapakolás csodákat tesz a bőrrel! – magyarázta lelkesen, majd bemutatott egy tökéletes guggolást, miközben két uborkát lendületesen visszaemelt a pultra.
Zoltán arca lassan felvette a túlérett paradicsom színét. A kiskereskedelemben töltött húsz év alatt sok mindent átélt már:
A nassolót, aki „véletlenül” megkóstolta a kutyatápot.

Az autóversenyzőt aki a bevásárlókocsival gokartozott a sorok között.

A szabotőrt, aki a fagyasztóba rejtette a meggondolatlanul betárazott meleg zsemlét.

De ez a szintű kreativitás még számára is új volt. Zoltán lassan Gáborra nézett, aki csak némán vállat vont, mint aki végleg feladta a józan észbe vetett hitét. A boltvezető vett egy mély levegőt, magára erőltette a legprofesszionálisabb menedzser-mosolyát, és megköszörülte a torkát.

– Értem, hölgyem. Ez… rendkívül innovatív megközelítése a bőrápolásnak – mondta halálos nyugalommal Zoltán. – Viszont, ha a tricepszét és a hátizmait is szeretné kicsit tónusba hozni, a raktárban épp most érkezett meg két raklapnyi tíz kilós krumpli. Teljesen ingyen biztosítjuk a „krumpliemelés” fitneszprogramot, és még a légkondi is hűvösebb hátul.

A nő szeme azonnal felcsillant, és megállt a kezében a kígyóuborkával.
– Tényleg? És nem tudja, esetleg a krumpli jó a narancsbőr ellen is?

Zoltán lassan sarkon fordult, és miközben elindult a raktár felé, csak annyit dünnyögött a bajusza alatt:
– Ha elég gyorsan pakolja, hölgyem. Ha elég gyorsan.