Tóth Gabi legutóbbi, tápiószecsői koncertje kapcsán szomorú hírt osztott meg a közösségi oldalán. Az énekesnő elárulta, hogy a fellépés meghirdetése után olyan fenyegető kommentek érkeztek, amelyek miatt még a helyi polgármester is elbizonytalanodott abban, megtartsák-e a koncertet. Végül a fellépését nem mondták le, és Gabi hálásan köszönte meg a közönség támogatását, valamint a polgármester kitartását.
Tóth Gabi a tápiószecsői koncertje után TikTok-videóban mondott köszönetet mindazoknak, akik elmentek meghallgatni őt, és különösen meghatotta, hogy a közönség kedvesen fogadta a kislányát is, Hannarózát, aki Gabi párjával együtt a nézők között élvezte az előadást. Ugyanakkor Gabi nem hallgatta el, hogy a rendezvény meghirdetése után számos durva és fenyegető komment érkezett. Egy időre veszélybe is került a koncertje, de végül a polgármester rábólintott, hogy fellépjen.
„A polgármester úrnak is nagyon szeretném megköszönni, aki nem hátrált meg. Mert ahogy mondta, amikor meghirdették, hogy jövök fellépni, voltak kommentelők, akik beírták, hogy nem jönnek, meg nem lesz ott senki, mert engem mindenki utál. Meg hogy szerveznek egy csapatot, akik majd kijönnek, és megdobálnak engem. Úgyhogy egy picit el is bizonytalanodtak. Aztán végül nem hátrált meg és meghívott” – hálálkodott az előadó.
A fenyegetések ellenére a koncert végül sikeresen lezajlott, és Gabi elmondása szerint nem váltak valóra azok a negatív jóslatok, amelyeket egyes kommentelők előre megfogalmaztak. Az énekesnőt szeretettel fogadták, és a közönség lelkesedése megerősítette abban, hogy érdemes folytatnia a munkáját – szúrta ki az Origo.
@supremewizardd köszönjük hogy nem hátráltál meg, felejthetetlen élmény volt #tothgabi #tothtabi #oasanya #falunap #fohazkodas ♬ eredeti hang – supreme wizard
Nem beszélnek Tóth Verával
Az elmúlt időszakban Tóth Gabi egyébként is gyakran került a figyelem középpontjába, s nemcsak szakmai, hanem magánéleti okokból is. A családján belül is komoly feszültségek alakultak ki, különösen a testvérével, Tóth Verával való kapcsolatában. A nővérek közötti konfliktus politikai nézeteltérésekből és korábbi szakmai döntésekből fakadt, és egy időre annyira elmérgesedett, hogy nem is beszéltek egymással. Mindezek ellenére Gabi most mosolyogva állt színpadra, és köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták őt ebben a nehéz időszakban.






