Belföld, Hírek

Hogyan halt meg Csoki? Fordulat a rejtélyes siófoki haláleset ügyében: már bűncselekmény miatt nyomoz a rendőrség

Döntő fordulat állhat be annak a 41 éves eltűnt férfinak az ügyében, akinek holttestét a Balaton vetette partra két napi keresést követően. Csoki vízibiciklizés közben tűnt el, úszni nem tudott, ráadásul az egyik keze is sérült volt. A rendőrség először közigazgatási eljárást indított, ám most a Bűnügyi Igazgatóság vette át a nyomozást. Ezek szerint már a rendőrség nem zárja ki, hogy bűncselekmény történt.

 

Holtan sodorta partra a Balaton a 41 éves kaposvári férfit akit két napja kerestek. Csoki vízibiciklizés közben tűnt el, a körülmények azonban vitatottak. Egyesek balesetet, mások szerint önként ugorhatott a vízbe, de vannak, akik idegenkezűséget sejtenek a történtek mögött, az áldozat édesanyja pedig állítólag feljelentést is tett a rendőrségen – írtuk korábban.

A jelek szerint már a rendőrség is egyre komolyan vizsgálja egy bűncselekmény lehetőségét. Csütörtökön délután ugyanis a következő hivatalos tájékoztatás jelent meg a police.hu oldalon:

A Bűnügyi Igazgatóság veszi át az ügyet

„Egy vízibicikliről a Balatonba esett, majd életét vesztette egy 41 kaposvári férfi június 28-án, a déli órákban a siófoki strand előtti vízterületen. A tragédia vizsgálatát az elhunyt megtalálása után – az elsődleges adatoknak megfelelőn – a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint indított eljárás keretében kezdte meg.

Mivel a közigazgatási hatósági eljárásban az eset valamennyi részletét érintően megnyugtatóan állást foglalni nem lehet, ezért a körülmények teljeskörű tisztázására a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el.” – olvasható a rendőrség friss közleményében.

Kezdetektől fogva gyanakszik a család

Az elhunyt rokonai a kezdetektől fogva gyanakodtak. A család mostani rendőrségi közleményhez hasonlóan a segítségnyújtás elmulasztásában látja a tragédia okát, ugyanis az áldozattal lévő nő bár értesítette a rendőröket, először kiment a partra, és nem kért azonnal segítséget az arra járó emberektől. Az egyenruhások állítólag csak fél óra elteltével értek ki, majd a nő távozott. Aznap este azt üzente a férfi rokonainak, hogy ezért ment el, mert sokkot kapott.

Nem tudott úszni és keze is sérült volt: belökték a Balatonba?

Csoki családja szerint a volt barátnőjével, illetve annak nagykorú és kicsi gyerekeivel ment vízibiciklizni. A férfi azonban nem tudott úszni, és a keze is sérült volt. Állítólag három verziót is elképzelhetőnek tartanak a hozzátartozói és az ismerősei: lehet, hogy az áldozat bújócskázott a gyerekekkel, amikor megtörtént a tragédia, de az is lehetséges, hogy magától ugrott a vízbe, mint ahogyan az sem elképzelhetetlen, hogy valóban belökték őt a Balatonba. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága ezt próbálja kideríteni.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?