Celeb / Híresség

„Azt hittem, halhatatlan vagyok” – Rubint Réka a rákkal való küzdelméről és a túlhajszolt évekről beszélt

A fitneszedző ma már alázattal küzd a gyógyulásért, és egyetlen dologért imádkozik. Legnagyobb vágya, hogy láthassa a majdani unokáit felnőni.

 

 

 

A TV2-n épp lefutott A Nagy Duett, ifj. Schobert Norbi és mestere, Lengyel Johanna taroltak, de a konfettieső mögött egy sokkal keményebb történet játszódott a háttérben. Miközben a stúdióban a zsűri arról beszélt, hogy a produkció a világ bármely színpadán megállná a helyét, Norbi édesanyja, Rubint Réka a saját, sokkal kevésbé látványos csatáját vívta egy ritka és agresszív daganattal.

A győzelem így nemcsak egy trófeáról szólt, hanem egy üzenetről is.

Norbi a finálé után egyértelművé tette, kinek szólt a győzelem: „A műsorban való győzelmem is leginkább neki szólt. Hogy inspiráljam, boldog legyen, büszke legyen rám!” – mondta az édesanyjáról, akinek a gyógyulásáért mindent megtesz.

A helyzet súlyát az adja, hogy a verseny hetei alatt a család párhuzamos valóságban élt. Míg a fiú a reflektorfényben énekelt és táncolt, az anya a kórházi kezelésekre járt.

„Amíg a fiam teljes erőbedobással gyakorolt A Nagy Duettre, közben az érettségire tanult és a felvételire készült, addig én kemoterápiára jártam” – foglalta össze Réka a kettősséget.

A négy éve tartó küzdelem a lágyrészszarkómával az egész család életét felforgatta. „Olyan volt, mintha egy horrorfilmbe csöppentünk volna. Még most is számos feladat vár ránk, mindennap, minden percben összekapaszkodunk, de hiszem, hogy együtt erősebbek vagyunk” – mondta Norbi.

Réka pedig a fia sikeréből merít erőt a saját harcához: „Hihetetlenül erős, kitartó. Egy igazi harcos, példakép számomra. Ha ő győzött, én is fogok. Most rajtam van a sor!”

A betegség Rékát önvizsgálatra is késztette. Bevallotta, hogy korábban a végletekig hajszolta magát, és azt hitte, sebezhetetlen.

„Egy hétvégén hat-nyolc fellépést nyomtam le, 2000 kilométert mentem. Volt, hogy a sofőr az ölében vitt be, mert nem tudtam lábra állni.

A gyulladáscsökkentőt energiaitalban oldottam fel, hogy legyen erőm, de a fájdalmamat csillapítani tudjam.”

A felismerés kijózanító volt: „Azt hittem, halhatatlan vagyok…”

Ma már a betegségre nem végállomásként, hanem feladatként tekint, amelyben alázattal kell helytállnia. A céljai pedig sokkal egyszerűbbek és emberibbek lettek, mint a színpadi sikerek.

„Azt az utat járom, amit a Jóisten kijelölt nekem, és nagyon remélem, hogy ad nekem még időt és lehetőséget arra, hogy a családommal legyek és a majdani kis unokáimmal játszhassak.”

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?