Az egész ügy egyre furcsább, egyre több kérdést vet fel, és egyre kevesebb megnyugtató válasszal szolgál.
A NASA támogatásával működő Nemzetközi Aszteroidafigyelő Hálózat (IAWN) a héten vészhelyzeti műveletet indított egy gyanús égi jelenség miatt. A 3I/ATLAS nevű, Manhattan-méretű objektum ugyanis egyre furcsábban viselkedik. Most Avi Loeb, a Harvard csillagásza azt mondja:
Loeb szerint nem kizárt, hogy a Földön kívüli technológia már itt van, csak nem annak látszik. Sőt, szerinte a nemzetközi közösségnek „ébernek kell maradnia, és vészforgatókönyvet kell készítenie” arra az esetre, ha 3I/ATLAS egy úgynevezett „fekete hattyú esemény” lenne. Ez olyan ritka és váratlan eseményt jelent, amelynek hatalmas hatása van, és amelyet utólag sokan megpróbálnak logikusnak vagy előrejelezhetőnek magyarázni, noha valójában előre nem lehetett látni.
A NASA hivatalos álláspontja szerint a 3I/ATLAS nem jelent veszélyt, de ettől még az IAWN már elkezdte a megfigyelését. November 27. és január 27. között vizsgálják majd az objektum pályáját, hogy pontosan be tudják lőni, hova is tart.
Sokkal nehezebb, sokkal nagyobb, sokkal furcsább
Avi Loeb aggodalma nem új keletű: már július óta gyanítja, hogy valami nincs rendben. A James Webb-űrtávcső adatai alapján úgy becsüli, az objektum akár 33 milliárd tonnás is lehet, ami ezerszer nagyobb, mint az eddig ismert csillagközi látogatók.
„A kérdés az” – mondja Loeb –,
És ez még csak a kezdet.
A farok, ami előre nő – meg a nikkel
A 3I/ATLAS egyik legfurcsább tulajdonsága, hogy úgynevezett anti-farka van – vagyis nem hátrafelé szórja az anyagot, mint a normális üstökösök, hanem a Nap felé. Ez önmagában is bizarr, de a részecskék összetétele még aggasztóbb: másodpercenként négy gramm nikkelt lövell ki, méghozzá vas nélkül.
A kibocsátott anyag egyik formája, a nikkel-tetrakarbonil, kizárólag emberi ipari tevékenység során fordult elő eddig. Vagyis vagy egy pokolian különös természeti jelenségről van szó – vagy valaki más is tudja, hogyan kell ezt előállítani.
Gyanús manőverek, idegesítő közelség
Loeb további problémás jelként értékelte, hogy a 3I/ATLAS nem a gravitáció szabályai szerint mozog, tehát nem csak a Nap, bolygók vagy más testek tömegvonzása hatására változtatja a sebességét vagy irányát. Ráadásul aggasztóan közel kerül majd a Jupiterhez, a Vénuszhoz és a Marshoz is. Egy júliusban publikált tanulmányban már akkor azt írta: mindezek arra utalhatnak, hogy az objektum nem természetes eredetű, hanem egyfajta idegen szonda, ami felderítést végez a Naprendszer belsejében – akár ellenséges szándékkal is.
A 3I/ATLAS napokon belül eléri a legközelebbi pontját a Naphoz, majd valószínűleg eltűnik a szemünk elől. Loeb szerint, ha valóban egy „masszív anyahajó”, akkor a gravitáció segítségével éppen most változtat sebességet és irányt, mielőtt újra kilépne a Naprendszerből.
Az egész ügy egyre furcsább, egyre több kérdést vet fel, és egyre kevesebb megnyugtató válasszal szolgál. Egy biztos: valami nagyon furcsa érkezett hozzánk a naprendszeren kívülről, és nem tudjuk, mit akar. Még.





