Belföld, Hírek

Megvan, hogy mikor vezetik be az új KRESZ-t – jöhet a szimulátoros oktatás, a gyalogos mobiltiltás és a 30-as zónák

Lázár János közlekedési miniszter szerint több mint 4,5 millió ember használja napi szinten azt a KRESZ-szabályrendszert, amit 1975-ben vezettek be. Állítása szerint időszerű a megújítása.

 

 

 

Lázár János építési és közlekedési miniszter a Lázár Live sorozat legfrissebb adásában Krakkó Ákos, miniszteri sajtófőnök társaságában beszélt az új KRESZ-ről. A miniszter úgy fogalmazott:

„Terveim szerint 2026. szeptember elsejével vezetnénk be az új KRESZ-t. 70 szervezettel egyeztettünk már és előkészítettünk egy nagy társadalmi konzultációt. 4,5 millió ember használja naponta ezt a kormányrendeletet, amelyet 1975-ben fogadtak el először, és felülvizsgálata és egy új megalkotása immáron elkerülhetetlen.”

Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy teljesen új alapokra helyezhetik a közlekedési szabályokat: a gyalogosokra, kerékpárosokra, rolleresekre, autósokra egyaránt új szabályrendszert dolgoznának ki. Ennek értelmében:

  • Gyalogosként tilos lenne mobilozni az úttesten vagy a vasúti átjárónál, hogy a figyelem ne terelődjön el.
  • Az iskolák és óvodák környékén suli/ovi övezeteket hoznának létre, ahol tanítási időben csak 30 km/órával lehetne haladni.
  • Az autósokra vonatkozóan bizonyos autópálya-szakaszokon akár 140 km/órás sebesség is megengedett lenne.
  • A teherautók, buszok és utánfutós járművek sebességét lakott területen kívül egységesen 90 km/órára emelnék.
  • Bevezetnék a cipzárelvet, vagyis sávmegszűnésnél be kellene engedni az érkezőket – ha feltorlódik a forgalom.
  • A tompított fényszóró használata kötelező lenne lakott területen is, ha a jármű nem rendelkezik nappali menetfénnyel.
  • A biciklizésnél 14 éves kor alatt bukósisakot írnának elő, a zebrán áthaladás pedig legfeljebb 10 km/órával lenne engedélyezett – elsőbbség nélkül.
  • A járdán legfeljebb 10, a gyalogos-kerékpáros szakaszokon pedig maximum 25 km/órával tekerhetnének a bringások.
  • Kötelező lenne a megfelelő oldaltávolság az autósoknak biciklis előzésnél, sebességtől függően legalább 1 vagy 1,5 méter.
  • A rollereket 12 éves kortól lehetne használni, és az első két évben kötelezővé tennék a bukósisak viselését.
  • Az erősebb rollerekre a segédmotoros szabályok vonatkoznának, vagyis 14 éves kortól, maximum 45 km/órás sebességgel lehetne közlekedni.
  • Bevezetnék a szimulátoros oktatást is: ebből legfeljebb 6 óra válthatná ki a kötelező gyakorlatot, de azon felül bármennyit lehetne használni.
  • Tanulóvezetők a jövőben a család autójában is gyakorolhatnának, ha a kísérő legalább 10 éve jogosítvánnyal rendelkezik és büntetlen előéletű.
  • A B kategóriás jogosítvány mellé akár 125 köbcentis motor vezetésére is jogosultságot adhatnának.
  • A motorosokra új öltözködési szabály vonatkozna: lakott területen kívül kötelező lenne a zárt ruházat, zárt cipő és kesztyű.
  • Új táblák is megjelennének az utakon, például a „Puszi és haladj!”, amely rövid ki- és beszállásra figyelmeztetne az iskolák környékén.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?