Egy friss kutatás megállapította, hogy negyven évvel a nukleáris katasztrófa után a csernobili kutyák genetikailag már teljesen eltérnek fajtársaiktól. Ebből az ember számára is fontos tanulságokat lehet levonni a sugárzás hosszú távú hatásaival kapcsolatban.
- 40 év telt el a csernobili katasztrófa óta, a következményeket még most is vizsgálják.
- Több száz kóbor kutya él szabadon a csernobili atomerőmű tiltott zónájában, őket vizsgálták a tudósok.
- Milyen változásokat okozott az atomrobbanás a kutyák genetikájában és miért fontos ez az ember számára?
Negyven év telt el azóta, hogy a világ egyik legsúlyosabb nukleáris katasztrófája bekövetkezett Csernobilban. Újabb és újabb felfedezések látnak napvilágot az atombaleset következményeivel kapcsolatban.
A tiltott zónában, ahol a természet átvette az uralmat, ma is több száz kóbor kutya él. Egy friss kutatásból kiderült, hogy ezek az állatok genetikai értelemben teljesen külön fajt alkotnak. Miért fontos ez az ember számára? Mit tanulhatunk az atomkatasztrófából azon túl, hogy megpróbálunk felkészülni egy esetleges atomrobbanásra?
Több kutya él a csernobili atomerőműnél, mint gondolnánk
A kutatók vérmintákon keresztül vizsgálták, hogyan alakult át a kutyák genetikai állománya a reaktorhoz közeli területeken, szemben azokkal a példányokkal, akik a környező – de kevésbé szennyezett – városokban élnek. Meglepően látványos eltéréseket okozott a csernobili atomkatasztrófa a kutyák genetikájában.
A ma is a csernobili atomerőműnél élő kutyák sok esetben az egykori házi kedvencek leszármazottai. Az atomkatasztrófa után menekülő gazdáik hagyták hátra őket, és 40 év óta élnek leszármazottaik generációkon át a sugárzással átitatott területen. Az emberi jelenlét nélkül a kutyák saját, zárt ökoszisztémát hoztak létre. És ez az elzártság, valamint a sugárzás hatása a génjeikben is jól látható változásokat hozott létre.
Mit figyeltek meg az atomerőmű romjainál élő kutyákon?
A Science Advances tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban 302 kutya genetikai mintáit elemezték: közvetlenül a csernobili erőmű mellől, valamint a 9 és 28 mérföldre fekvő városokból, köztük Pripjatyból és Szlavuticsból. A minták alapján egyértelmű különbségek rajzolódtak ki.
A legmegdöbbentőbb talán az, hogy a közeli városokban élő kutyák és az erőmű szomszédságában kóborlók között szinte semmilyen genetikai keveredés nem figyelhető meg. A zóna kutyái tehát hosszú idő óta szinte teljes izolációban élnek.
Ez az izoláció nem pusztán a földrajzi akadályok következménye lehet. A tudósok feltételezik, hogy a sugárzás hosszú távú hatása szintén szerepet játszik abban, miért alakult ki ilyen mértékű genetikai különállás.
Miért lehet fontos ez a kutatás a jövőre nézve?
Nemcsak azt deríthetik ki, hogyan hatott a sugárzás a kutyák genetikai sokféleségére, hanem azt is, hogy ez milyen változásokat okozott viselkedésükben, egészségükben vagy akár megjelenésükben.
A kutyák ugyanazokon az élőhelyeken mozognak, hasonló étrendet követnek, mint az ember, a DNS-ük így valódi kincsesbánya lehet számunkra.
A csernobili kutyák túlélése már önmagában is lenyűgöző. A baleset után az ukrán hatóságok elrendelték az állatok kiirtását, attól tartva, hogy terjesztik a szennyezést. De a kutyák – és az életösztönük – túlélték ezt a tisztogatást is.
