Emma John azt mondja, a 30-as éveiben boldogan vállalta a szingli életet, de amióta betöltötte a 40-et, valami megváltozott abban, ahogy az emberek megítélik a helyzetét.
„Nem úgy döntöttem, hogy 40 évesen szingli leszek, hanem a függetlenséget választottam – kompromisszumok nélküli életet, saját magam alkotta jövőt. Az igazság az, hogy senkit nem szerettem annyira, hogy feleségül menjek hozzá” – mondja a Londonban élő író, újságíró. „Valahányszor elmondom valakinek, hogy szingli vagyok, érzem, hogy kínosnak tartják a helyzetet, és mindig megnyugtatnak, hogy ez csak idő kérdése” – teszi hozzá.
Emma azt is észrevette, hogy ha egyszerűen azt mondja az embereknek, hogy elégedett az életével, nem feltétlenül hisznek neki, és, bár megpróbálhat különböző érveket felhozni, amikkel úgymond „reklámozhatja” a szingli életet – nem öregszik olyan gyorsan, nincsenek álmatlan éjszakák, kompromisszumokkal és vitákkal teli ünnepek és vakációk – ezek mind úgy hangzanak, mintha kárpótolni próbálná magát valamiért.
„Az a probléma, ha az ember a szingliség mellett akar kiállni, hogy csupa olyan dologgal kell meghatároznia azt, ami nincs. Ebben az összehasonlításban mindig az egyedülálló emberek veszítenek” – mondja.
„A szingliség öröme nem abban rejlik, hogy kompenzáló izgalmakkal töltjük meg az életet, vagy abban, hogy a függetlenségünkkel kérkedünk, hanem abban, hogy önmagunk legőszintébb verziói vagyunk” – teszi hozzá.
Azt is beismerte, hogy eredetileg nem így tervezte az életét. Mindig is hagyománytisztelő embernek tartotta magát, és korábban úgy képzelte, 30 éves koráig megállapodik majd, 26 éves kora körül férjhez megy, és születik két gyereke.
A szülei az egyetemen találkoztak, és sok más pár példájából is úgy gondolta, ő is az egyetemen találja majd meg az igazit, de végül nem így történt. Az egyetem elvégzése után ugyan voltak rövidebb kapcsolatai, de egyik sem tartott egy-két hónapnál tovább.
„Amikor a barátaim összeházasodtak, nem éreztem aggodalmat az egyedülállóság miatt. Azt hittem, eljön az én időm.”
26 éves korában megismerkedett egy Matt nevű férfival. „Reménytelenül bele kellett volna szeretnem, de nem így történt. Végül beleszeretett valaki másba, és feleségül vette őt. Ahogy a húszas éveim végén jártam, egyre jobban tudatosult bennem a korom. Minden lépéssel, amivel közelebb kerültem a 30-hoz, úgy éreztem, mintha lassan leereszkedett volna a függöny életem legizgalmasabb és legfontosabb éveire.”
A 30-as évei nagy részében Emma keményen dolgozott, és élvezte a szingli életet, de miután betöltötte a 40-et, szembe kellett néznie bizonyos sztereotípiákkal. „Az emberek azt feltételezik, hogy pánikba kéne esnem a termékenységem miatt. De soha nem vágytam kétségbeesetten arra, hogy anya legyek.”
Nemcsak elfogadta, de szereti is az életét egyedülálló nőként: „Ha lett volna két gyerekem 30 éves korom előtt, ahogy terveztem, akkor lehet, hogy soha nem követtem volna az angol krikettcsapatot a tengerentúli turnékon, vagy nem töltöttem volna 18 hónapot Észak-Karolina hegységeiben, ahol hegedülni tanultam” – mondja.
Elgondolkodott azon is, hogy talán nem elég nyitott egy kapcsolatra: sikeres karrierje van, saját lakása, csodálatos családja és barátai, és egy barátja is azt tanácsolta neki, hogy „elérhetőbbnek” kellene lennie, mert „nem úgy néz ki, mint akinek szüksége van egy férfira.”
Emma azt mondja, az édesanyja aggódik a leginkább miatta, és egy alkalommal születésnapi ajándékként még egy társkereső oldalra is regisztrálta, de az ismerkedésnek ez a formája nem volt neki való. „Nem találtam benne a romantikát – minden próbálkozás tele volt előítélettel” – mondta, hozzátéve, hogy egyes oldalak különösen szörnyű tapasztalatot jelentettek. Volt például egy olyan társkereső oldal is, ahol egy pszichometrikus teszt kitöltése után az oldal egyetlen potenciális udvarlóval sem tudta őt párosítani.
Emma optimistán szemléli a jövőt. Azt mondja, egy ideig még biztosan londoni lakásában fog élni, amit talán át is rendez egy lakberendező segítségével. „A lemezjátszóból továbbra is Beatles dalok szólnak majd csak nekem, a hűtőszekrény továbbra is borral lesz feltöltve, nem pedig családi kiszerelésű ételadagokkal. De boldogan főzök magamnak, és talán még sütni is megtanulok. Jobban megismerem önmagamat, megértem és értékelem ezt a nőt, akivel nap, mint nap együtt élek. És azt hiszem, azzal kezdem, hogy a saját ágyam közepén alszom majd” – mondta.
