Sokan meg vannak győződve róla, hogy a festő vagy a képen látható lány egy időutazó, a valóság és a magyarázat azonban sokkalta unalmasabb ennél.
Milyen érdekes, hogy az időutazás témája a modernizáció kezdetekor merült fel igazán, legalábbis a modernebb eszközök és gépek megjelenésével kezdtek el többen is azon mélázni, hogy lehetséges-e vajon az időben való utazás. Nos, a tudomány jelenlegi állása szerint a válasz az, hogy nagyon nem, és sanszos, hogy az emberiség bevégeztéig így is marad.
Sokan mégis meg vannak róla győződve, hogy az időutazás nem holmi humbug, és a történelemben többször is előfordult már, hogy egy-egy személy visszautazott a múltba. Sokak szerint erről árulkodhatnak a piramisok, egyes konteók szerint Jézus és Da Vinci is időutazó volt, sőt, többen még több százéves festményeken is vélnek felfedezni “bizonyítékokat” az időutazók létezésére.
Persze, ha a Hihetetlen Magazinnál egy kicsit távolabb szemléljük a dolgokat, akkor nagyon hamar rájöhetünk, hogy ez az egész feltehetőleg egy nagy butaság, és mindenre van értelmes magyarázat. Pont úgy, mint az internet mára már klasszikus sztárjára, a “Die Erwartete” című festményre, amiről tömegek hiszik, hogy egy időutazót örökített meg.
De mi is ez a festmény, és miért hiszik sokan, hogy egy időutazót ábrázol?
A “Die Erwartete”, magyar fordításában “A várt” című festmény az egyik legjelentősebb osztrák festőművész, Ferdinand Georg Waldmüller munkáját dicséri. A művész megannyi zseniális alkotása közül valamiért ez keltette fel a mainstream figyelmét, az okokra pedig egészen egyszerű rájönni. A kép a fókuszt egy úton sétáló fiatal lányra helyezi, aki a kezében egy nagyon érdekes tárgyat tart,
amiről internetszerte meg vannak győződve, hogy egy Apple gyártotta iPhone.
A képet először 2017-ben kapták fel, tehát az iPhone eredeti megjelenése után 10 évvel, amikor a glasgow-i önkormányzat nyugalmazott tisztviselője, Peter Russell és párja a 18. és 19. századi művészet múzeumában sétáltak Münchenben. Mikor Russel és felesége megpillantották a festményt, szinte azonnal az iPhone-ra asszociáltak, legalábbis a képen látható lány pontosan egy olyan dolgot – és pontosan úgy – tart a kezében, mintha az egy okostelefon volna.
És valóban: a képen látható hölgy tényleg egy fekete kockát tart, méghozzá tökéletesen olyan testtartásban, hogyan mi is szoktuk nyomogatni a saját mobilunkat az utcán, esetleg a zebránál várakozva. Ezzel viszont az az egyetlen probléma, hogy a képet 1860-ban festette a művész, vagyis 147 évvel a legelső iPhone, úgy pedig okostelefon megjelenése előtt.
Most akkor tényleg időutazó van a képen?
Természetesen ahogyan mindenre, erre is van magyarázat, és bár sokan hajlanak a Hihetetlenes-konteókra, még tudományos alapja is van annak, hogy az emberek miért látnak a lány kezében egy mobiltelefont.
Szóval az első érdekesség, hogy Waldmüller élete viszonylag könnyen visszakövethető: 1793-ban született Bécsben, és 1865-ben halt meg. Élete során egy magániskolát is üzemeltetett, ahová olyan nevek jártak, mint például Zichy Mihály, Borsos József, Madarász Viktor, vagy Orlai Petrich Soma, de egyikük sem számolt be időutazásra utaló furcsaságokról, vagy egyáltalán arról, hogy a művész kapcsolatban állt volna egy távoli jövőből érkezett személlyel.
A művészetében egyébként sem előtte, sem pedig utána nem bukkanunk olyasmire, amire később rásütötték volna a jelenlegi fizikai ismereteink által lehetetlennek vélt időutazást. Sem egy tárgy, sem a kor szokásaitól radikálisan eltérő ruházatú ember nem szerepel egyetlen másik képén sem.
És valójában a fenti képen sem egy mobilt látunk, hanem egy apróbb imakönyvet, amit akkoriban egészen gyakran forgattak az istenhívők.
Onnan is tudhatjuk, hogy egy imádságokat tartalmazó kiskönyvről van szó, hogy a lány mögötti tájon a távolban egy templom sziluettje rajzolódik ki, vagyis valószínűleg onnan igyekszik haza. A másik árulkodó jel pedig az ujjai közé csavart rózsafüzér lehet, amit imádságokhoz használnak mind a mai napig, azaz a lány nem a TikTok miatt horgasztja le a fejét, hanem azért, mert épp imádkozik.
De akkor miért lát bele sok mindenki egy okostelefont?
Nos, erre meglehetősen egyszerű a válasz. Gerald Weinpolter, az austrian-paintings.at művészeti ügynökség ügyvezetője szerint, az az ember, aki az 1800-as években látja a festményt, aligha asszociált volna daloskönyvön vagy imakönyvön kívül másra. Na nem azért, mert nem volt képzelőerejük, hanem mert az volt a kor legelterjedtebb tárgya, amit így, ilyen testtartásban és módon használtak.
Ezzel szemben a modern ember már nagyon nehezen tud elvonatkoztatni az őt körülvevő eszközöktől, melyek pontosan olyan módon az élet részei, mint annak idején az imádságos könyv. Ezért is fordulhat elő, hogy egy mai, időutazásra nyitott ember ránéz egy több százéves képre, akkor a legkisebb hasonlóságokba is nagyon könnyen belelátja a számára teljesen általános, mindennapi tárgyakat, melyek akkoriban egészen biztosan nem léteztek még.
De nem az első és vélhetőleg utolsó alkalom, amikor egy modern, mindennapi használati tárgyat látnak bele klasszikus festményekbe. Az olasz származású Umberto Romano festőművész 1937-ben elkészült “Mr. Pynchon and the Settling of Springfield” című műalkotásába is hasonló módon magyarázták bele az okostelefont. Igaz, ebben az esetben sem volt olyan nehéz dolga a megfigyelőnek, bár a magyarázata is megegyezik. Vagyis egy korabeli használati tárgyba látjuk bele a saját korunk vívmányát.
Bár néhány kutató szerint elméletben lehetséges lenne az időutazás, erről azonban sosem lenne tudomásunk.
