Életmód, Érdekes

21 „őrült” ember, akikről utólag kiderült, hogy végig igazuk volt

Minden zseniális ötlet őrültségnek hangzik elsőre, az igazság pedig gyakran olyan hihetetlen, hogy könnyebb azt mondani rá: „Ez csak kitaláció!”. Egy Reddit felhasználó épp ezért nemrég azt javasolta a társainak, hogy együtt, közösen idézzék fel azokat a különböző történelmi személyiségeket és hírességeket, akiknek az ötleteit és kijelentéseit kezdetben kigúnyolták, de később kiderült, hogy végig igazuk volt.

 

 

 

1

ce216b461af8bd7546463e37ba7520c8.jpg

A kínai Dr. Li Wenliang-et azért tartóztatták le, mert a kezdetek kezdetén megpróbálta megállítani a Covid-19 terjedését.

2

64dd84932e36c896fac994584e9c5063

Stella Liebeck, a hölgy, aki megégette magát a forró McDonald\\’s-os kávéval. A média kigúnyolta, az emberek pedig kinevették az idős hölgyet, de Stella perre vitte az ügyet, mert 3-as fokú égési sérüléseket szenvedett a kávé miatt és bőrátültetést kellett rajta végrehajtani. A bíróság később nemcsak a nő javára döntött a McDonald\\’s elleni perben, de egyúttal arra is kötelezte a McDonald\\’s-ot, hogy szabályozza a forró italaik hőmérsékletét.

3

949db153b4d34e5611cb1733ef8d105f

Semmelweis Ignác volt az első orvos, aki kézmosást javasolt a fertőzések terjedésének megelőzése végett. Mindenki kinevette.


4

9f76bc80014b410b3b4f63aa27958bbf.jpg

Johnny Rotten-t (a Sex Pistols egykori énekese) kitiltották a BBC-től, mert nyíltan szörnyű pedofilnak nevezte Jimmy Savile-t, az egykori brit DJ-t, televíziós és rádiós műsorvezetőt. Később kiderült, hogy Jimmy-nek saját másolata volt az egyik pszichiátriai kórház kulcsairól, ahol rendszeresen bántalmazta a kiszolgáltatott gyerekeket és 500 rendbeli szexuális bűn miatt emeltek ellene vádat.

5

02b3b8a8f4b01d87a85fd8361411eebb

Henry Freeman egy életmentő volt, aki megpróbálta rávenni az életmentő társait, hogy vegyenek fel parafa mentőmellényt a biztonság kedvéért, de rajta kívül senki nem tett így. Egy alkalommal a heves viharban felborult hajóhoz riasztották őket, de a mentés közben az életmentők csónakja is felborult. Egyedül Henry élte túl – a mentőmellényének köszönhetően. Nem sokkal ezután kötelezővé tették a mentőmellények használatát az életmentők között.

6

f63556503c4f9796c0ff8bf78b123b95.jpg

Joseph Lister volt az első sebész, aki felvetette, hogy a mikrobák posztoperatív fertőzéseket okoznak, ezért azt javasolta, hogy a műtétek előtt sterilizálják az orvosi eszközöket. Az emberek őrültnek tartották.

7

ae8661999288df57d50adf4eb6a1285c.jpg

Barbara McClintock feltételezte a transzpozonok (bizonyos típusú gének) létezését a DNS-ben, még mielőtt az emberek tudták volna, hogyan néz ki a DNS tényleges szerkezete. Akkoriban a tudományos közösség széles körben nevetségessé tette. Később bebizonyosodott a transzpozonok létezése, és Nobel-díjat kapott.


8

8b3431d4a090c97c4f2902783a6c43d8

Az ausztrál Lindy Chamberlain lánya 9 hetes korában tűnt el. A nő azt állította, hogy dingókutyák ragadták el a lányát a sátorból egy túrázás során, de a bíróság nem hitt neki: 1982-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, mert azt hitték, hogy ő ölte meg és tüntette el a lány holttestét. Az apát bűntársként felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. 1986-ban új bizonyítékok jelentek meg, melyek következtében Lindy-t szabadon engedték, mivel kiderült, hogy a lánya halálát tényleg dingókutyák támadása okozta.

9

282671be36ec9f7c76528f2a27e711b2.jpg

Greg Lemond. 2001-ben kijelentette, hogy Lance Armstrong valószínűleg doppingol. Megfenyegették, a kijelentése miatt pedig sok üzleti szerződését felbontották. 2012-ben végül kiderült, hogy Lance Armstrong tényleg doppingolt.

10

6e5e10e5b29b27c8421955095bcd977c.jpg

Dr. Bennett Omalu volt, aki felfedezte, hogy az amerikai futballisták krónikus traumás encephalopathiában/agyrázkódásban szenvednek, ami fokozatosan befolyásolja a neurológiai és pszichológiai funkcióikat. Eleinte ellenségesen fogadták a véleményét, de aztán kiderült, hogy igaza volt.

11

b958cc27b576a85191619f2222ac8359

John Snow 1854-ben megpróbálta mindenkinek felhívni a figyelmét a kolera veszélyére és arra, hogy a szennyezett víz okozza, de senki nem hitt neki.

12

687a4e6a2a347c5027788b0ab0140a9f

Richard Stallman már a 80-as években arra figyelmeztetett, hogy ha hagyjuk, hogy a vállalatok irányítsák az internetet, akkor az interneten senkinek sem lesz magánélete vagy szabadsága.

13

66d5947b2dcc6645bb62b9091f04f1f1

Alexander Fleming volt az ember, aki felfedezte a penicillint. Majdnem 10 éven keresztül próbálta meggyőzni a korabeli orvosi hatóságokat, hogy a kísérletezés megéri az időt és az erőforrásokat, de egyszerűen elküldték, annak ellenére, hogy már a felfedezése előtt is tekintélyes tudós volt.

14

08b329c9ba428eed378c57be1080b754

Courtney Love figyelmeztetett Harvey Weinstein-re.

15

18b707e16a0ab95eb8f14da3e458a933.jpg

Az Egyesült Államok korábbi alelnöke, Al Gore mindenki más előtt kezdte felhívni az emberek figyelmét a globális felmelegedés jelenségére és veszélyeire. Senki nem hitt neki, még a népszerű South Park című sorozat is gúnyt űzött belőle, míg nem kiderült, hogy a globális felmelegedés tényleg létezik és veszélyt jelent az emberiség jövőjére. A South Park készítői ezért egy egész epizódot szenteltek annak 2018-ban, hogy bocsánatot kérjenek Al Gore-tól, amiért nem hitték el, amit mond.

16

3277cfa5a98a71e49170b1f911ac14b1.jpg

Johnny Depp megpróbálta elmondani az embereknek, hogy Amber zaklatja őt, és nem fordítva.

17

4945e77db1599dcf3c636ea5cc16c751

Sherri [Sherwood] Rowland. Felfedezte a CFC-k hatását az ózonréteg leépülésére, amiért az ipari szférában erősen kritizálták. A tudományos közösség szemében viccet csinált magából, ezért elkezdték lemondani a fellépéseit és megtagadták a vele történő együttműködést. A szegény férfit szó szerint kiközösítették, míg nem 20 évvel a felfedezése után bebizonyosodott az állítása, és Nobel-díjat nyert érte.

18

0ae0179a06ff60f44d99663e6dd58dd9.jpg

,,Az osztálytársam az orvosi egyetemen annak idején nagy felhajtást csinált a Kínában nemrég észlelt koronavírus miatt. Megkérdezte, hogy változik-e majd az előadások órarendje vagy a bejárás a vírus miatt. Azt hittük, hogy paranoiás és megőrült. Csak nevettünk rajta.”

 

 

 

 

19

6f3d4c614b3d814a1126d08839792cdc

Galileo Galilei. Csillagászati eredményei ellentmondtak az uralkodó ptolemaioszi, geocentrikus világképnek, ezért összeütközésbe került a katolikus egyházzal. Az inkvizíció 1633-ban a könyveit betiltotta, Galileit tanainak megtagadására kényszerítette, és házi őrizetben kellett élnie 1642-ben bekövetkezett haláláig. A katolikus egyház csak 1992-ben érvénytelenítette az ítéletet.

20

aa0e9818036a50a63fb4ac46438bf4d0.jpg

Ferdinand Foch francia katonatiszt és marsall azt mondta az első világháborút lezáró Versailles-i békeszerződésről: ,,Ez nem béke. Ez húsz év fegyverszünet.” Előrelátó kijelentés volt.

21

b14329c7051363442dcec4a74da5f1e6.jpg

Alfred Wegener az 1920-as években fogalmazta meg a mai lemeztektonikai elméletek alapjául szolgáló kontinensvándorlás gondolatát. Mivel a férfi meteorológus volt, ezért a geológus közösség nemcsak kinevette, de erősen bírálta is őt a merész feltételezéséért. 1950-ben aztán kiderült, hogy Alfrednek végig igaza volt, ám ő ezt már sajnos nem élhette meg.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?