„Nem csinálsz semmit ott az irodában” – halljuk leggyakrabban az idősebb generáció tagjaitól, főleg azoktól, akik egész életükben fizikai munkát végeztek. Az ilyen emberek őszintén meg vannak győződve arról, hogy a szellemi munka egy sokkal kényelmesebb, kevésbé fárasztó dolog, mint a fizikai munka.
***
Újságíró vagyok, rendszeresen jönnek azzal az idősebb rokonok, hogy ideje lenne „normális” munka után néznem. Szerintük én egésznap csak játszom a számítógépen, és még így is csak panaszkodok, hogy mindig fáradt vagyok. Nem értettek meg még akkor sem, amikor egy vezető hírlapnál kaptam szerkesztői állást. Ők ebből is csak annyit láttak: néha beszélgetek az emberekkel, írok egy klassz cikket, vezetem a céges kocsit és szünetben a kollégákkal kávézom.
Azt persze senki sem látta, hogy minden héten hétből hét napot dolgozok, hogy a főnökeim bármikor rám telefonálhatnak, hogy írjak meg egy cikket akár hétvégén este is vagy hogy induljak egy sürgős útra, ráadásul a városban, ahol dolgozom, nemcsak a kellemes dolgokról, de a tragikus eseményekről is folyamatosan cikkeznem kellett, ami sokszor lelkileg megviselt. © Nathann4288 / Reddit
***
Számomra a fizikai fáradtság korántsem olyan rossz, mint a mentális stressz. A mi korunkban pedig van belőle bőven. És nem lehet belőle egyik napról a másikra felépülni egy kis pihenéssel, mint a fizikai fáradtságból. Örülünk, ha egyáltalán van lehetőségünk kikapcsolódni. De néha minden kikapcsolódás hiába, másnap úgyis golyózáporként zúdulnak ránk az újabb és újabb problémák. © Galina M. / Yandex
Napról-napra erősödik a nyomás, és a főnökök manapság úgy gondolják, hogy addig kell dolgoznunk, míg bele nem döglünk. Például: Jól ment ma a munka? Nagyszerű, ez azt jelenti, hogy holnap akkor kétszer ennyi munkát fogsz csinálni!
És akkor ez csak a munkahely. A problémák munka után vagy előtt sem érnek véget, mert a gyereket oviba kell vinned, ki kell találnod, hogy mit eszik a család, be kell vásárolnod, ellenőrizned kell a számlákat, beszélni az óvónővel, stb. És ha valamelyiket is rosszul csinálod, akkor manapság azonnal egy undorító alkalmazott, egy felelőtlen édesanya vagy egy rossz feleség vagy. Válaszd ki, hogy melyiket akarod. © Achatyla / Reddit
***
Édesanyám szereti azt kérdezgetni: „Miben fáradtál el?”. Mindig ez az első kérdése, amikor felhív, és hallja, hogy fáradt a hangom. Azt mondja, hogy nekik ennyi idősen már volt saját házuk, veteményeskertjük, háziállataik, és három gyereke – és mégsem panaszkodtak. Felesleges neki magyarázni, hogy más idők járnak és a gondok sem olyanok, mint régen. Az idősebb generáció mindent magához mér. © Irina Voitsekhovskaya / Yandex
***
Sok szülő nem képes megérteni, hogy teljesen más idők járnak. Manapság azok, akik szerintük „csak ülnek egy számítógép mögött”, valójában minden nap egy csomó feladatot hajtanak végre: terveznek, tárgyalnak, koordinálnak, és ha valami nem úgy sikerül, ahogy kellene, azonnal minden az ő hátukon csattan.
Egy raktári munkásnak például csak annyi a feladata, hogy lepakolj a raklapokat a teherautókból és bevigye őket a raktárba. Ha ez sikeresen teljesíti, akkor gondtalanul hazamehet, és eszébe sem kell jutnia a munkájának másnap reggelig, amikor ismét ezt a rutin feladatot kell végeznie, szinte csuklóból, szóval otthon is minden időt a családdal tölthet, kikapcsolódhat, pihenhet.
A mi munkánk soha nem ér véget. A számítógép kikapcsolása után továbbra is számok, grafikonok és ötletek pörögnek a fejünkben, amik lehet, hogy már lefekvéshez készülve tökéletesednek a fejünkben, így azonnal gép elé kell ülnünk, hogy megcsinálhassuk őket. Nem beszélve a főnökökről, akik munka után is bármikor felhívhatnak valami olyan problémával, amit nem lehet eltolni és váratni mert azonnali megoldást igényel. © Xecron050 / Reddit
Vannak olyan egyedülálló ismerőseim, akik idegesek lesznek, ha a magánéletükről kérdezik őket. Őszintén szólva nem is csodálom, elvégre, hogyan lehetne randizni, ismerkedni és életre szóló kapcsolatot kialakítani valakivel, miközben minden napra van egy váratlan probléma, extra munka, kiszámíthatatlan szituáció?
Én a szerencsésebbek közé tartozom, mert még a főiskola alatt ismertem meg a páromat, őszintén szólva, nem tudom, hogy mihez kezdenék, ha ma, a munka és minden probléma mellett kellene még párt is keresnem magamnak. © MicolashCaged / Reddit
***
Amikor megpróbálom elmagyarázni a gyerekeknek, hogy mennyire leterhelt és fáradt vagyok, mindig azt mondom nekik: „Képzeljétek el, hogy minden dolgom és problémám egy szem kristálycukor. Összesen 100 kg cukrom van, és ezt kell átvinnem A pontból B pontba. Ha senki nem zavar meg, valahogy sikerülni fog, de amint valaki új problémát vagy feladatot állít elém, annál kisebb lesz az esélye, hogy minden szem cukrot épségben el tudok vinni a célig. © Rainbow Poltorashka / Yandex.Zen
***
Az előző munkahelyemen a főnökök mindig megpróbáltak berángatni valakit hétvégén, hogy így pótolják a korábban kirúgott alkalmazott hiányát, akinek a helyére nem vettek fel senkit. Amikor visszautasítottam a főnök mindig azt kérdezte: „Miért? Mit csinálsz ma? Elutaztál?” Egyszer azt válaszoltam: „Ne érdekeljen, hogy mivel töltöm a személyes időmet.” © Twymanator32 / Reddit
***
Amikor a gyerekeim iskolás korúak lettek, őrülten sajnáltam a tanárokat. Ezeknek az embereknek szinte éjjel-nappal dolgozniuk kell, ráadásul a szülőkkel is tartani kell a kapcsolatot vagy ha úgy adódik, akár személyesen is találkozni, holott senki nem fizet nekik ezért plusz pénzt. Egyes anyukák és apukák ráadásul azt hiszik, hogy a tanárok az ő rabszolgáik, akik iskola után is csak az ő hívásaikra várnak, vagy hogy kioktassák őket arról, hogyan kéne tanítani a gyerekeket. Le a kalappal a tanárok előtt, mert sokkal keményebb a munkájuk, mint azt az emberek nagy része gondolja. © Coollemon2569 / Reddit
Számomra a legfájóbb pont, hogy manapság nem lehet akkor pihenni, amikor csak akarsz. Egyeseknek szerencséjük van a főnökükkel és évente 1-2 hét szabadságot ki tudnak venni, amikor a kedvük tartja, de a legtöbb ismerősömre a főnöke inkább egyfajta rabszolgaként tekint, akinek ő mondja meg, hogy mikor veheti ki a szabadságát, az alkalmazottnak pedig ehhez kell igazodni, nem tud mit tenni. © Whatsthisnotgoodcomp / Reddit
***
Gyakran nemcsak elfáradunk, hanem ki is égünk a munkánk során átélt erős érzelmi megpróbáltatásoktól és a másokkal történő folyamatos kommunikációtól – ami nem mindig vidám és kellemes. És igen, egész nap mosolyogni sem túl kellemes. Este legszívesebben csak bebújnék a takaró alá, miközben ingerülten rugdosnék a lábammal és torkom szakadtából üvöltenék.
Érdekesség, hogy nemcsak az irodai dolgozók, hanem az olyan egyszerűnek tűnő szakmák képviselői, mint a pincérek vagy bolti eladók is könnyen megtapasztalhatják ezt a kiégést. Van egy barátom, aki egy menő étteremben dolgozik. Egyszer bevallotta, hogy a bunkó vendégek kávéjába nemcsak beleköpnek az étteremben, de a vécéből merítik hozzá a vizet. Nekünk az irodában azonban semmilyen lehetőségünk sincs levezetni a stresszt, egyszerűen csak tűrjük és tűrjük, míg egy nap el nem szakad a cérna. © TristonCarter / Reddit
***
12 éve dolgozom a szórakoztatóiparban. Fogalmatok sincs, hány kreatív embert ismertem meg ez idő alatt – az animátoroktól a grafikusokig. A főnökök szó szerint kiszívják a lelküket ezeknek az embereknek és olyan monoton, parancsoktól vezérelt munkát végeztetnek velük, hogy az ismerőseim nagy része inkább feladta a karrierjét és más területen helyezkedett el. © ReeG / Reddit
Szereted a munkádat? Van erőd bármit is csinálni munka után? Vagy a munkanap végén Te is csak lezuhannál legszívesebben a kanapéra, és reménykednél, hogy senki se érjen hozzád?
