Celeb / Híresség

Gáspár Bea tudna rosszat mondani Zsoltiékról, de inkább a feleségéről

Gáspár Beának van pár barátnője, de Zsolti felesége valószínűleg nincs köztük, nem túl jó a kapcsolatuk.

 

 

Gáspár Bea is igent mondott Hajdú Péter felkérésére, és beköltözött 24 órára az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor stúdiójába. Beát sem kell félteni, jó beszélőkéje van, mellette nem unatkoznak az emberek.

Valószínűleg Péter sem unatkozott, és sok olyan dolgot tudott meg, amiket eddig nem. Köztudott, hogy Gáspár Zsolti és Beáék között elég viharos a viszony, a médián keresztül üzengettek is egymásnak.

Hajdú természetesen arra is kíváncsi volt, hogy mi a helyzet közöttük, noha korábban éveken át közösen forgattak, és nagy sikereket értek el. Azóta sok minden változott, Zsolti külön karriert csinált, a TV2 egyik sztárja lett.

„Zsoltiékról tudnék érted rosszat is mondani, de inkább a feleségéről, mert nem szimpatizál úgymond velem.” – mondta Péternek Bea, majd azt mondta, hogy Zsolti felesége nem is szlovák.

„Dehogy szlovák…” – reagált Bea. „Miről beszélsz, itt mondta el Zsolt, hogy szlovák.” Bea erre is reagált, kissé pikírten. „Tudod, van olyan, hogy mondunk valamit, meg a valóság.” – mesélte Hajdúnak.


 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?