A Wall Street farkasa című könyv egyik legtalálóbb mondata: „Ha lenne pénzed és elveszítenéd, az sokkal rosszabb lenne, mintha soha nem is lett volna”. Azok az emberek ugyanis, akik megszokták, hogy nem kell aggódniuk a kiadásaik miatt, roppant nehezen tudnak hozzászokni egy olyan élethez, ahol minden egyes kiadást előre meg kell tervezni.
1
25 évesen volt saját lakásom, autóm és egy nagy üzletem. Éttermet akartam nyitni, a férjem pedig egy húsfeldolgozó vállalat igazgatója volt, 120 alkalmazottal. Gondok nélkül éltünk. Ekkor elkövettem életem egyik leghülyébb döntését – külföldre költöztünk (Oroszországból Izraelbe – * szerk), mert közelebb akartam lenni anyámhoz és a nővéremhez.
Most folyamatosan hónapról-hónapra élünk, nem szabadulunk az adósságból. Nincs saját lakásunk, és soha nem is lesz. A rokonainkat csak a születésnapokon látjuk. Csak a munka, munka, munka és a munka van. Otthon saját házunk, stabil vállalkozásunk volt, most folyamatosan albérletről-albérletre költözünk, az adók pedig kicsinálnak minket. © Marina Zilin / facebook
2
A férjemnek jól fizető állása volt, és két évvel ezelőttig a dolgok remekül haladtak. Első osztályon jártuk be a világot. Bevásárlás? Szinte minden hétvégén luxus üzletekbe jártunk és egy rakás pénzt hagytunk ott. A hálószoba méretű gardróbom olyan volt, mint egy előkelő butik. Voltak bébiszittereink, házvezetőnőnk, 2 szakácsunk és sofőrünk is. VIP bánásmódot kaptunk mindenhol, mert mindenki tudta, hogy nagy borravalót hagyunk.
A férjem egyik napról a másikra elveszítette a munkáját, és minden drámai módon megváltozott. Botrányos, hogy valaki, aki korábban 4000 dollárt hagyott egy ruhaboltban, most sajnál 4 dollárt egy Starbucks kávéra. Az autókat eladtuk, a személyzet feloszlott, az utazást abbahagytuk – a buli véget ért. Ennek ellenére, ha 1-től 10-es skálán kellene értékelnem a boldogságunkat, akkor most is épp úgy 8-9 körül van, mint korábban. Bármennyire is fájó pont a pénz, pénzen nem lehet boldogságot venni, és még mindig jobb egy hétköznapi autóban ülni a családdal, mint egy boldogtalan házasság miatt sírni egy Maseratiban. © M Mckenzie / Quora
3
Nagyapám megcsinálta a szerencséjét a 90-es években. Ennek eredményeként voltak házaink, apartmanjaink, földjeink és bevásárlóközpontjaink. Gyerekként semmit sem kellett nélkülöznöm: az összes játékot megkaptam, amit csak akartam, és soha nem aggódtam azon, hogy honnan származik a pénz. Nekem úgy tűnt, hogy mindenki bármit megkaphat, amit csak szeretne, és ez a normális. Nos, amikor nagyapám elhunyt, megkezdődött az osztozkodás apám és az 5 testvére között. A testvérek viszálya miatt a legtöbb üzlet csődbe ment és elúszott.
A szüleim (mindketten végzettség nélkül) megpróbálták rendezni valahogy az életüket. Apám üzletet próbált indítani, de semmi nem lett belőle, csak az adósságunk nőtt. Aztán sofőrként dolgozott, anyám pedig eladóként. Ennek ellenére mindent megtettek azért, hogy a lehető legjobb iskolákba járjak. Ekkor kezdtem megérteni, hogy mennyire nem természetes dolog a pénz, aminek az eredménye az lett, hogy kiváló eredménnyel végeztem el az iskolát, ami mellett a sportolói teljesítményem is kiemelkedő volt, ezért az ország legjobb egyetemén tanulhattam. Azóta is segítem a szüleimet, hogy mindannyian normális életet élhessünk.
A szüleim véleménye szerint a legnagyobb hibájuk az volt, hogy nem tanultak tovább. Nem akartak tanulni, mivel úgy gondolták: „Minek? Úgyis megvan mindenünk.” © Arman Zhakupov / Yandex
4
A barátnőm meglehetősen gazdag családból származik, míg én egy átlagos jövedelemmel rendelkező családból. Számára nem volt probléma, hogy 100 ezer forintért vegyen magának pólót, és akkor utazott külföldre, amikor csak kedve tartotta. A kapcsolatunk eleinte olyan volt, mint a filmekben. Egymásba szerettünk, boldogok voltunk, élveztük az életet, és nem voltak gondjaink, mivel az apja minden ötletünket pénzzel támogatta. A cége azonban csődbe ment – Istenem…nem voltak felkészülve erre.
A barátnőm nem tudja, hogyan kell dolgozni, és nem ízlenek neki az átlagos ételek, elmondása szerint a burgonya ízétől hánynia kell. Csodálatos, kedves, és tudom, hogy szeret engem, akárcsak én őt, de egy üzletbe belépve azonnal rámutat valamire, majd így szól: „Vedd meg nekem” – de nekem nincs ennyi pénzem, és amikor rám néz ilyenkor, akkor szavak nélkül is azt sugallja vele, hogy egy nulla vagyok. Imádom a lányt, de így nem lehet ezt folytatni. © Overheard / VK
5
Nem vagyok gazdag, de a család, amiben felnőttem, határozottan középosztálybeli volt. Most szegény vagyok, mert a tanulmányaim befejezéséhez abba kellett hagynom a munkámat. Korábban jó cipőim voltak, de most több éve ugyanazt az egy párt viselem. Egy éve nem jártam étterembe, a fogaimban vagy 5 lyuk van, és nincs pénzem betömetni őket. Ilyesmi nem történt velem, amikor a szüleimmel éltem vagy dolgoztam. A régi életemmel összehasonlítva most olyan, mintha egy párhuzamos univerzumban élnék.
Megőrjít, hogy körülbelül 500 négyzetméteres házban nőttem fel, és most a házam kevesebb, mint 100 négyzetméter. Előtte egy még kisebb lakásban éltem egy lánnyal, akivel szakítanom is kellett emiatt. Borzasztóan klausztrofóbiásnak éreztem magam, mintha valaki bezárt volna egy hálószobába. Őszintén szólva utálom ezt az életmódot, és nem értem azokat, akik azt mondják, hogy a pénzen nem lehet boldogságot venni. © your_physician / reddit
6
Gazdag családba születtem, és egy gazdag férfihoz mentem feleségül. Miután a szüleim elhunytak és a férjem elvált tőlem, semmim sem maradt. 18 és 25 éves korom között egy percet sem dolgoztam, az iskolai végzettségem pedig haszontalan volt. Ennek eredményeképpen takarítói állást kaptam. Az 1000 négyzetméteres ház után egy 1 szobás lakásban kellett élnem, ami akkora volt, mint a régi szekrényem. Soha nem kellett aggódnom azért, hogy mennyi pénz van a számlámon, de akkor, ha kifizettem a villany, gáz és vízszámlát, már nem maradt pénzem rá, hogy ételt vásároljak.
Azóta 7 év telt el, és lett egy saját vállalkozásom. Most van egy szép kisautóm, egy házam, benn pedig áram, villany és gáz. A bankszámlámon végre van megtakarítás. Soha többé nem fogom természetesnek venni ezt az egészet. © Courtney Styles / Quora
7
Az osztálytársam feleségül ment egy milliomoshoz. Állandóan külföldre utaztak, és nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire unja már a tengert és a pálmafákat. Velence már nem boldogította őt, Párizst pedig nem találta elég érdekesnek. 5 évvel később egy olcsó vidéki üdülőhelyen találkoztunk vele, őszintén szólva, először fel sem ismertük.
Egy hétköznapi, jelentéktelennek tűnő fickó volt az oldalán. Kiderült, hogy bár milliomos volt és esküvőt is tartottak, valójában soha nem házasodtak össze hivatalosan a gazdag csávóval. Ahogy pedig hervadni kezdett a szépsége, a férfi eldobta őt és tovább lépett. Semmit sem hagyott a nőnek, úgy dobta őt ki az útszélére, mint egy koszos zsebkendőt.
8
A pénzügyi fellendülés idején születtem, és a pénzügyi válság idején voltam fiatal. Nagyon furcsa volt, hogy egyik nap csak pislognom kellett, hogy megkapjak egy játékot, másnap pedig már hajgumit sem vehettem, mert apám szerint nem engedhettük meg magunknak.
Nem értettem, mi történik. Amikor apám pénzt adott, hogy menjek el bevásárolni, és én vettem magamnak valami apróságot, például körömlakklemosót, akkor kiabált velem, de nem értettem, hogy miért. Végül is ez csak pár dollár, nemrég pedig csettintésre megkaptam azt a Barbie-babát, amit 20-szor ennyibe került.
9
Amikor kicsi voltam, a családom határozottan gazdag volt. Volt egy szép házunk medencével, és balettozni, rajzolni és karatézni jártam. Ekkor egy nap apám befektetett a legjobb barátja vállalkozásába, egy évvel később pedig, miután minden megtakarítását belerakta, a cég csődbe ment.
Apám nemcsak mindent elveszített, de kiderült, hogy a cég összes adósságáért is saját vagyonával felel. El kellett adnunk a házat, és beköltözni egy panelházba. Mindez körülbelül 10 évvel azelőtt történt, hogy az életem drámai módon jobbra változott. Keményen tanultam és dolgoztam, a pénzügyeimmel pedig nagyon óvatosan bántam, melynek eredményeképp most jól élünk a férjemmel, jól keresek, a férjem pedig még nálam is jobban.
10
A 90-es években az egyik ismerősünkből komoly üzletember lett. Évekig minden körülötte forgott, az emberek a földet is megcsókolták amerre járt, mert egy pénzügyi zseninek tartották. A minap összefutottunk vele a boltban: tolta az olcsó pelenkákkal teli bevásárlókocsit. Látott minket, elpirult, majd mentségeket keresett: „Ezek az olcsóbb típusok környezetbarátabbak, azért veszek ilyeneket.” – mondta.
Mi azonban pontosan tudtuk az ismerőseinktől, hogy az üzlete 3 évvel ezelőtt csődbe ment, a gyerekeit pedig az elit iskolákból közönséges iskolákba kellett iratnia. Most kölcsönökből élnek, ráadásul váratlanul született egy harmadik gyermekük is, így a költségvetésük nagyon szűkös.
11
Apámnak volt egy jólmenő vállalkozása, de a bank mindent elvitt. Azok az emberek, akiket közelinek gondoltunk, apám testvérei, a családunk barátai – hirtelen nagyon elfoglaltak lettek. Anyámat megoperálták, de egyik rokon sem vette fel a telefont, amikor hívtuk őket, hogy megkérjük, segítsenek be kicsit a számlák fizetésében, pedig előtte apám minden megtakarítását ezekre az emberekre költötte, és arra, hogy támogassa őket az élet minden területén. Ez volt érte a hála
A pénz egy dolog. Az érzelmi támogatás egy másik. Most újra van pénzünk, de az emberek viselkedése miatt elveszítettük a hitünket a szeretteink iránt. © ismeretlen szerző / Quora
12
Az egyik ismerősöm – egy aranyásó lány – egy igazi angol nagyúrhoz ment feleségül. Pénzt ugyan nem adott a lánynak, de a kastélyában élhetett, ami őszintén szólva nagyon ott volt. Pár évvel később elváltak, és pénz nélkül hagyta a lányt. Egyszer, mikor találkoztunk és beszélgettünk, a lány elmondta: „Azonnal éreztem, hogy nem fog sokáig tartani, így megpróbáltam a maximumot kihozni az egészből.” Kiderült, hogy ékszereket vetett magának a férfivel, a háta mögött pedig közelebbi kapcsolatba került az üzleti partnereivel, gondolva a későbbi, ínséges időkre. Most a lány ezekkel a férfiakkal próbál meg komolyabb kapcsolatot kialakítani. Elmondása szerint nem kell izgulnunk miatta, mert nem fog sokáig parlagon heverni. Nos, hát mit mondtam volna, sok sikert kívántam neki.
13
Gazdag családban nőttem fel, a bátyámmal és a nővéremmel magániskolákba jártunk, hatalmas házunk volt és évente hétszer a család New Yorkba utazott, ahol mindig több ezer dollárt költöttünk. Aztán egyszer mindent elvesztettünk. Nehéz volt megszokni az új életmódot. A kertészeink eltűntek, és nekünk kellett megtanulnunk füvet nyírni. Az éttermekben elfogyasztott vacsorák szintén eltűntek, és meg kellett tanulnunk autót vezetni, mivel már nem voltak sofőrök. Nem igazán tudtuk, hogyan kell ezeket a dolgokat csinálni, ami mások számára teljesen normális.
Őszintén szólva a gazdagság nagyszerű volt, de bárcsak inkább egy középosztálybeli családban nőttem volna fel, ahol reaális elvárásaim lehettek volna az élettel szemben, és normális kapcsolataim. © Once_I_Was_Darkness / Reddit
14
Gazdag családban nőttem fel, majd feleségül mentem egy szegény, de csupaszív sráchoz. Egy szobás lakásban éltünk, és azt is alig tudtuk fizetni. Saját magam takarítottam a házat, randizni pedig a parkba jártunk.
Természetesen nehéz volt, hogy amikor elkezdett nőni a pocakom, csak 2 kismama póló volt a szekrényemben. Nehéz volt megszokni, hogy könyvtári könyveket olvasok, és életemben először várnom kellett a buszra a júliusi hőségben. De azt mondtam magamban: „Aline, soha ne felejtsd el, hogy nem kell pénz a boldogsághoz.” Akkoriban keményen kellett dolgozunk és összehúzni a nadrágszíjat, de most már tudom, hogy amíg élünk, szeretni fogjuk egymást, és ezért nincs mitől tartanunk. © Aline Vargas de Murillo / Quora
15
A nagynéném azonnal az érettségi után mindent hátrahagyott, és feleségül ment egy milliomoshoz. Aztán megtudta, hogy a férfi megcsalja őt, ezért szétszórta a szélben a ruháit az ékszereit és a vagyonát – egy fillért sem volt hajlandó elfogadni a férfitől. Igen, egész életében őrült volt. Nagyon szép nő, de teljesen őrült. Most egy kis házban lakik, varrással keresi a pénzét és egy csomó papagájt tart, akiket a gyermekeinek nevez. © tsim12345 / reddit
